"Nem szeretném ebbe a barátaimat és a szeretteimet bevonni"
Napokon belül ismét kalapács alá kerülnek Zalatnay Sarolta énekesnő javai, például egy körülbelül egymillió forint értékű bőr ülőgarnitúra - írja a Blikk. Egyszer már lehetett licitálni a tartozásai miatt lefoglalt ingóságaira, ám az az árverés sikertelen volt.
Zalatnay a hírt úgy kommentálta: "Nem szeretném ebbe a barátaimat és a szeretteimet bevonni, és én is szeretnék ebből már kimaradni. Sajnálom, és nagyon fáj, hogy még azokat a bútorokat is elvették, amelyek nem az enyémek, hanem kölcsönbe kaptam".
Publikálás dátuma: 2011.03.16.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Teljes idegi kimerültséggel került kórházba egy hétre Zalatnay Sarolta, aki nem bírta a szűnni nem akaró sorscsapásokat, és idegei felmondták a szolgálatot, tudta meg a Napi Ász. Az egyik szimptóma, hogy a fél arca "el van csúszva” – orvosai szerint szervezete...

Szexuálisan hamarabb érnek azok a fiatalok, akik elbliccelik a reggelit – legalábbis egy ma közzétett japán felmérés szerint. A kutatás szerint azok a fiatalok, akik első éveikben üres gyomorral mennek iskolába, átlagosan 17,5 évesen létesítik első szexuális kapcsolatukat,...

Történet a szegedi Droidról. Aki nem is akármilyen hülye.
Hogy értsd a sztorit, én egy élelmiszerboltot üzemeltetek Szegeden, a paneldzsungel közepén.
Bejött hozzám egy kedves vásárló és kért tőlem egy kék Szofit (remélem ez nem reklám).
Ez...

A cserszegtomaji körzeti megbízott a gyalogosok és kerékpárosok biztonságát szolgáló közlekedési akcióban teljesített szolgálatot hétfőn, amikor feltűnt neki a sajátos rendszámú Mercedes. Nemcsak a tábla készült papírból, hanem a műszaki...

1) Társkereső hirdetés
----------------------
Társkereső hirdetés:
Fiatal vagyok, jóképű és izmos. Anyagilag is jól állok, hat kocsim van, két házam, és egy nyaralóm a Karib-tengeren. Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam.
---------
2) Uszoda
---------
Az uszoda úszómestere...

Kissé zavarban lévő férfi lép a patikába és megszólítja a patikusnőt.
- Kérem, kisasszony, nem dolgozik itt maguknál véletlenül férfi is?
- Nem.
- Nekem ugyanis olyan problémám van, amivel szívesebben fordulnék egy férfihoz.
- Már tíz éve, hogy a...

- Mi zenész család vagyunk. A feleségem zongorázik, a lányom hegedül, a fiam pedig trombitál.
- És te?
- Én meg tűröm.
- Mit énekel Máté Péter a kémia szertárban?
- ???
- Zene nélkül mit ér e kén...?
Kovács panaszkodik...

Erdélyi Mónika egyedül neveli lányait, a három éves Olíviát és a tizenhét éves Vikit. „Nem vagyok boldogtalan amiatt, hogy nincs mellettem társ, és nem keresem az ismerkedés lehetőségét. Nehéz is volna az állandó munka és szaladgálás...

Január 11-től a közterület-felügyelők is részt vesznek a jegyellenőrzésben néhány BKV-járaton. A BKV, a Fővárosi Közterület-felügyelet és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleménye szerint erre azért van szükség, mert a BKV járatain...

Valcsi napcsi ajcsi
Valcsi napcsi reggelén kipattant a szemcsim,
Ráébredtem ezredszer hogy lemerült a telcsim.
Hogy újra feltöltődjön már nagyon is várom,
Mert biztosan hívott párszor, micimaci párom.
Egyből arra gondoltam milyen jó lesz nekem.
Ajcsiját a szerelmemnek a...