Közvetlenül jutott a légkörbe sugárszennyeződés a hétfőn hajnalban újabb robbanásokkal és tűzzel sújtott Fukusima atomerőműből. Franciaország szerint extrém magas a nukleáris veszély nagysága Japánban, a kínai kormány pedig már állampolgárai kimenekítésére dolgoz ki terveket.
A Nemzetközi Atomerőmű Ügynökség szerint immár közvetlenül jut a levegőbe a nukleáris szennyeződés a múlt pénteki földrengésben megsérült Fukusima atomerőmű kiégett üzemanyagot tároló medencéjéből. Az ügynökség a japán kormánytól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt közölte, hogy a hajnali tűzben megsérült négyes számú reaktorból került közvetlenül a levegőbe a szennyeződés, amelynek mértéke elérte a 400 miliszívertet óránként. Ez az engedélyezett éves sugárérték négyszázszorosa.
Reuters
Kína tokiói nagykövetsége segít a veszélyeztetett országrészekben élő állampolgárainak a hazajutásban, buszokat küldött Mijagiba és Fukusima környékére. A múlt pénteki földrengésben leginkább megsérült öt tartományban mintegy 33 ezer kínai állampolgár él, és a nagykövetség nem tud arról, hogy közülük bárki is a katasztrófa áldozatául esett volna. Az amerikai haditengerészet már távolabb vezényelte hajóit a japán partoktól, miután a Ronald Reagan repülőgép-hordozón szolgáló katonák közül néhányan sugárfertőzést kaptak. A Szendai városában a mentésben helikopterrel segédkező 17 amerikai katonánál mértek enyhe fokú szennyeződést. A sugárzást könnyű volt eltávolítani víz és szappan segítségével, a későbbi ellenőrzések már nem is mutattak ki semmit a katonák bőrén. A Ronald Reagan repülőgép-hordozó száz tengeri mérföldnél (185 kilométernél) is messzebb tartózkodik az atomerőműtől, de azt nem részletezték, hogy a robbanások idején pontosan merre is járt – jelentette a Független Hírügynökség.
A Tokiótól 250 kilométerre északkeletre lévő Fukusima 1 nevű atomlétesítmény húsz kilométeres körzetéből több mint 200 ezer embert telepítettek ki az elmúlt napokban, és csak a keddi robbanások után mértek az atomerőmű közvetlen környezetében az emberi egészségre ártalmas szintű a sugárzást.
A szokásosnál magasabb a sugárzás szintje Tokióban
Reuters
A szokásosnál magasabb sugárzási szintet mértek kedden helyi idő szerint kora délután a japán fővárosban, de az eltérés mértéke rendkívül alacsony - közölte a tokiói önkormányzat. A jelenlegi sugárzás nem káros az emberi egészségre - hangsúlyozta a hivatal. A radioaktív sugárzást azután kezdték el sűrűbben mérni Tokióban, hogy a japán fővárostól 250 kilométernyire északra, a Fukusima atomerőműben robbanás történt, és tűz ütött ki, amelynek következtében radioaktív szivárgás lépett föl. Emiatt megnőtt a sugárzó anyagok koncentrációja, és a szél déli irányba sodorta a radioaktív részecskéket. Hivatalos közlés szerint időközben eloltották a négyes reaktorban keletkezett tüzet – írja az MTI.
Minden Japánban tartózkodó magyarral sikerült felvenni a kapcsolatot
A katasztrófa idején Japánban tartózkodó összes magyarral sikerült felvenni a kapcsolatot, mindannyian jól vannak - közölte Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden az MTI-vel. Vasárnap még hét magyart kerestek, egy öttagú családot és további két embert. Pataki Eszter keddi tájékoztatása szerint utóbbiakkal, két egyetemistával még hétfőn sikerült felvenni a kapcsolatot, azóta pedig az öttagú családdal is érintkezésbe tudott lépni a magyar követség.
Publikálás dátuma: 2011.03.15.
Forrás: 168ora.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Természetesen Jon Favreau, a Vasember-filmek rendezője is Mandarinban gondolkodik, ha a népszerű sorozat folytatásának főellensége jár a fejében. Kérdés, hogy mennyire lehet hű Mandarin karaktere a képregényes énjéhez?
Hiába nincs még hivatalos megrendelés, természetesen...

A pénzügyminiszter bízik abban, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom. Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaélések...

Február 28-án 23 óra 25 perckor fényes tűzgömb robbanhatott Magyarország északkeleti vidékei fölött
Forrás - http://ukazy.astro.cz/ A Magyar Csillagászati Egyesület arra kéri olvasóit, hogy küldjék be saját tapasztalataikat, minél pontosabb leírásaikat a...

A nevemmel viccelődtek, és rosszéletű nőnek próbáltak beállítani" – nyilatkozta Sarka Kata a celebgyár.hu-nak, aki még első gyermekét, Noémit hordta a szíve alatt, amikor szembesült a Bagi-Nacsa páros érzéketlen viccével. Kata azonnal ügyvédhez fordult,...

Alfie Patten a dél-kelet angliai Eastbourne városkában 13 évesen lett apa. A boldog édesanya 15 éves.
A gyerekek amikor rájöttek, hogy „valamit elszúrtak” megpróbálták eltitkolni a dolgot, de a lány édesanyjának nem kerülte el a figyelmét a nagyra nőtt has.
A 15...

Teszt: Milyen barát vagy?
Alábbi tesztünk kitöltésével megtudhatják, Kedves Olvasóink, hogy mi jellemzi a társas kapcsolatait, milyennek látják Önt mások.
Életünk legnagyobb részét emberek között töltjük....

KOS márc. 21- ápr. 20.
Általában bizakodóan indítod napi megbeszéléseidet, nagyon hiszel abban, hogy meggyőző erőddel, intellektuális fölényeddel sok mindent gyorsan elintézhetsz. Ha csak kellemes időtöltésre vágysz,...

Anna Friel főszereplésével már a magyar moziba járó közönség is megnézheti a legújabb „Báthory” című történelmi drámát, mely a magyar történelem egy igen érdekes alakját igyekszik bemutatni a ma oly népszerű vámpír...

[origo] üzleti negyed> cég
Hazai gazdaságVilággazdaságCégBefektetésIngatlanklikkbank
BANK ÉS PÉNZÜGY
Ilyen gyenge még soha nem volt a forint Óvatosabban terjeszkednek a bankok Visszafordult a forint a kamatdöntés után
Iratkozzon fel RSS-csatornáinkra
...

A kémiában keresendő Stradivari titka?
A hegedűkészítők évszázadok óta próbálják újraalkotni a Stradivarius, a köznyelvben egyszerűen Stradivari és Guarneri hegedűk páratlan hangját. Egy magyar származású amerikai professzor úgy véli...