Már csak egy öttagú magyar családot próbál elérni a tokiói nagykövetség. Egyelőre csak annyit tudnak róluk, hogy turistaként érkeztek Japánba. Egy Tokioban dolgozó fiatal szerint nincs pánik a városban. Sok üzletben üresek a polcok, az emberek ugyanis, félve az áramkimaradástól, mindent felvásároltak a földrengés után. A közlekedés pedig még nem állt teljesen helyre Tokio környékén.
Csak romok maradtak Japán földrengés és szökőár sújtotta észak-keleti térségében. A helyiek körében azonban nem tört ki pánik. Egy magyar fotómodell 300 kilométerre lakik a katasztrófa helyszínétől, és bár sokan éppen a kevés információra panaszkodnak, ő pontosan tudja, hogy mi zajlik a legsúlyosabban érintett országrészben.
„Most az energiával spórolnunk kell. (…) Arról is volt szó, hogy fölosztják Tokio környékét hat részre, és mindenhol kikapcsolják az áramot három órára” – mondta Panajoth Dávid.
A boltokat is megrohamozták az emberek a katasztrófa-övezetben, illetve másutt is.
„Mindenki elkezdett felvásárolni mindent, mert féltek az áramkimaradástól. Tehát a kenyér, meg bizonyos termékek eltűntek, és egy csomó üzletben üresek a polcok” – tette hozzá Dávid.
A természeti katasztrófában érintett területeken ezért sok helyen már ételosztással várják a rászorulókat. Panajoth Dávid szerint a közlekedés mostanra nagyjából újraindult, de nem állt helyre teljesen: több vonatjáratot töröltek, és a metrók sem a menetrend szerint járnak.
A tokiói magyar nagykövetség adatai szerint 400 magyar él Japánban. közülük senki sem sérült meg a földrengésben. A nagykövetség azonban még mindig keres egy öttagú magyar családot, amely turistaként érkezett Japánba, és elvileg csütörtökig maradna.
„Már megtudtuk a hölgy útlevélszámát, és annak alapján próbáljuk a japán hatóságoknál kinyomozni, hogy még az országban vannak-e. Mindenkit, akit kerestek a hozzátartozók, megtaláltunk, de azt nem mondom, hogy jól vannak” – mondta el Bohár Ernő, tokiói magyar nagykövet.
A nagykövet szerint is bizonytalanság van az ellátásban. Sok helyen a boltokban hiánycikk lett a kenyér, a benzinkutakon pedig hosszú sorok kígyóznak az üzemanyagokért.
Publikálás dátuma: 2011.03.15.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Havas Henrik szerint a magánélete csak rá tartozik. Felesége például soha nem engedi magát lefényképezni, és interjút sem ad. Lányáról is csak egy régi fotót tudott leadni az egyik lap, mely szerint „elragadó, dögös, szőke bombázó”. Havas...

A frankfurti repülőtér német légiforgalmi irányítói kissé kimértek; elvárják tőled nem csak azt, hogy tudd hol van a gépállóhelyed, hanem azt is, hogy tudd, hogyan juthatsz el oda; de a világért sem segítenének.
Így szórakoztató volt hallani a...

A Miskolctól való elszakadásra voksolt a miskolctapolcaiak többsége a vasárnap megtartott helyi véleménynyilvánító népszavazáson - közölte Görömbei István, a helyi választási bizottság elnöke. A választási névjegyzékben...

Irigykedve nézem a mai tizenéveseket, mennyi fölösleges bosszúságtól és megalázó helyzettől kímélődnek meg, ami az óvszer megvételét illeti. Bemennek a boltba, levesznek a polcról egy csomaggal, aztán a pénztárnál kifizetik, és kész. Mégsem...

Milyen betű- és számkombináció óvja meg leginkább a számítógépünket? Próbáljon ön is egyedi kódokat találni!
Segítség a választáshoz
Az internetezők jelentős hányada nem törődik bizalmas adatainak védelmével, és egyszerű...

Szűcs Erika szerint társadalmilag elfogadható és elfogadtatható, hogy a legmagasabb jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot. A miniszter erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában példaként említette a megtakarítási lehetőségekre.
Ha...

A neandervölgyi ősember DNS-ét tanulmányozó tudósok nem találtak bizonyítékot arra, hogy az ősi faj kereszteződött volna a modern emberrel. Legközelebbi rokonaink azonban ugyanúgy képesek lehettek a beszédre, mint mi, tette hozzá a Max Planck Intézet részéről a kutatást vezető...

Kivonult a Fidesz-frakció a Fővárosi Közgyűlés üléséről, miután a koalíció elhalasztotta a költségvetés tárgyalását. Tarlósék csak akkor hajlandók egyeztetni a továbbiakról, ha Budapest nem adósodik el még jobban, és nem...

Bár az Oscar-díj átadást akkor is megtekinthetjük (mondjuk a tévében), ha éppen nem kaptunk a helyszínre meghívót, arra még a helyszínen sincs mód, hogy egyszerre két helyen legyünk. Kivéve, ha letöltjük a vasárnapi Oscar-díj átadásra...

A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra
az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén
Mrs. Smith idegesen várja a jelentkezőt. Eközben egy házaló fotós csenget
be az ajtón, hátha sikerül egy...