Súlyos testi sértésért egy év két hónap letöltendő börtönt kapott egy amatőr focista Németországban, mert egy évvel ezelőtt egy barátságos mérkőzésen brutálisan fejbe rúgta ellenfelét. A megrúgott játékos kórházba került és csak hónapok múlva épült fel teljesen.
Az eset 2010 februárjában történt Bajorországban a Bayern Kitzingen II. - Ülkemspor Kitzingen barátságos mérkőzésen. Az első félidő közepén a hazaiak egyik játékosa elesett a 16-oson belül és büntetőt reklamált. A vendégcsapat 34 éves hátvédje erre leköpte a csatárt, majd dulakodni kezdtek. A végén a hátvéd leütötte a csatárt, majd fejbe rúgta a földön eszméletlenül fekvő focistát.
A 25 éves hazai játékos kórházba került és csak hónapok múlva épült fel teljesen. A helyi labdarúgó szövetség egy évre eltiltotta a brutális támadót, de az áldozat is feljelentést tett, így büntetőeljárás indult. A bíróság hétfőn első fokon megállapította, hogy bűncselekmény történt és letöltendő börtönre ítélte a társát fejbe rúgó játékost. Emellett még 2000 euró fájdalomdíjat is kell fizetnie a megrugdosott csatárnak.
Mindazonáltal a bizonyítási eljárás nem volt egyszerű, a beidézett 11 tanú többsége "nem látott semmit" vagy "nem emlékezett semmire". Végül a támadót a partjelző és a megtámadott játékos egyik csapattársának vallomása alapján ítélték el.
Az elítélt játékos fellebbezett a döntés ellen.
Publikálás dátuma: 2011.03.15.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy bank lakossági üzletágának ügyfélszolgálatán elhangzott aranyköpések:
- A citibank rövidítése a cib bank?
Üf: Jónapot, jó a reklámjuk! Érdekelnének a hitelek!
Én: Köszönjük, milyen hitel érdekelné?
Üf: Hát...

Már Gauss is kereste a kapcsolatot az idegenekkel
A vágy, hogy felvegyük a kapcsolatot más bolygók intelligens lényeivel sokkal régebbre nyúlik vissza mint az UFO-őrület és a SETI mozgalom. Számos 19. századi tudós elmélkedett a marsiak és Vénusz lakókkal való...

Az Egyesült Államok, Franciaország, Egyesült Királyság és arab országok szombaton találkoznak, hogy megvitassák a katonai lehetőségeket Líbia ellen. Ezzel egy időben a felkelők szerint Kadhafi csapatai már Bengázi határában állnak - hajnalban pedig újabb...

"Hazudik a Blikk” – írja az atv.hu-hoz is eljuttatott közleményében Vágó István. Mint azt lapunk is megírta, a Blikk a Kinyitom a számat című könyv kapcsán azt állítja, hogy „A kvízmester ... azt rója fel az MTV akkori legnagyobb sztárjának (Vitray...

Mindenre tudok magyarázatot találni, legfeljebb nem stimmel.
A bánatomat italba akartam fojtani, de tud úszni az a bestia.
A sportot sose késő elkezdeni, úgyhogy én még várok..
Csak az a nő foglalt, akin fekszenek.
...

Így jutsz el a veszekedéstől az ágyig!
Szinte nincs férfi és nő, aki ne tudná, hogy egy nagy veszekedés utáni kibékülés után kifejezetten édes az összebújás.
//

Mivel ebben a diétában a fő szerep a halnak jut, karácsonykor ideális. Ja, és mi leszünk a legszebbek az ünnepek alatt.
Aki esküszik rá:Jennifer Lopez és Julia Roberts. Dr. Nicholas Perricone, amerikai bőrgyógyász professzor diétája nemcsak abban segít, hogy jó néhány...

Miután elértem a nyugdíjkorhatárt, bementem a Társadalombiztosítási Igazgatóság helyi fiókjába az ügyeket intézni. A pult mögött ülő nő - életkorom ellenőrzése végett - kérte a jogsimat (Ausztráliában nincs személyi igazolvány, de...

Eltűnése előtt összeveszett Ophélie a szüleivel!
A francia lány depressziós lett, mert édesapja haza akarta vinni.
//
Feszült és szétszórt volt Ophélie (†22) az eltűnése előtti napokban, mondták el róla...

Még élt, mikor közölték a halálhírét, aztán meghalt
Független Hírügynökség - ugyelet@mail.index..hu
| 2009. 02. 04., 10:35 | Frissítve: 11...