VV Lacit már nemcsak a villában uralkodó parázs hangulat nyomasztja, hanem az is, hogy megfelelő felkészülés hiányában lecsúszott a számára sokat jelentő ötödik danvizsgájáról.
A ValóVilág terminátora a minap jakuzzizás közben elárulta Béciéknek, hogy két dolog nagyon bosszantja. Az egyik az, hogy a műsor miatt nem tudott ott lenni édesanyja születésnapján, a másik meg az, hogy nem sikerült megszereznie jiu-jitsu-ból a hőn áhított ötödik danvizsgát. Barátja szerint azonban még nincs minden veszve a testőrképzéssel is foglakozó Lacinak.|

Nem sikerült megszereznie jiu-jitsu-ból a hőn áhított ötödik danvizsgát.
Fotó: Cser Dániel
– Megértem az aggodalmát, hiszen tavaly óta készült a megmérettetésre, nagyon fontos lett volna a karrierje szempontjából is – magyarázta dr. Lőrincz László, Laci legjobb barátja. – Az egészségi állapota és a megfelelő edzőpartner hiánya miatt azonban nem kockáztathatott. Egy ilyen vizsgát nem lehet bármikor, bárhogyan lerakni. Minden második-harmadik hónapban, a világ valamelyik részén rendezett szemináriumon kell a legmagasabb mestereknek jelezni ezt a szándékot.
– Az ötödik dan megszerzése a legkeményebb. Laci az elméletet a kisujjából is kirázza, mivel maga is oktatja, a technikai részben azonban harminc társával kellett volna személyenként másfél percet küzdenie, több száz ütést, rúgást, fogást, leszorítást, eszköz elleni védekezést alkalmazva. Mindezt 5-600 ember előtt egy japán szertartás keretében, aminek különleges légköre van. Úgy gondolom, ha vége a műsornak, akkor Laci néhány hét intenzív edzés után tökéletesen formába lendülhet és szeptember körül arról számolhatunk majd be, hogy sikerült letennie az ötödik dant is – bizakodott László.
Publikálás dátuma: 2011.03.15.
Forrás: borsonline.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Telepítse velünk az új Explorert!
Straub Ádám2009. 03. 19., 14:55Utolsó módosítás: 2009. 03. 19., 21:44Címkék:webböngésző, Internet Explorer, letöltésajánló, ingyenszoftver, Microsoft
eszközök:
Még mindig 6-os Internet Explorert használ? Netán...

A tojás súlya 20 dekagramm, magassága 8,7 centiméter, szélessége pedig 6,25 cm. A kerülete függőlegesen mérve 24 centiméter. Hogy pontosan melyik baromfié a tojás, nem tudni, de a tulajdonos szerint vörös tyúk tojhatta. A háznál egyébként 20-30 különféle...

Január 27-én egy kilenc éves kínai kislány adott életet egy egészséges kisfiúnak - értesült a Telegraph brit napilap. A terhesség ugyan meglepte a világot, a legfiatalabb édesanya azonban 1939-ben, öt évesen hozta világra 2,7 kilogrammos csecsemőjét.
A fiatal...

Továbbra is a politikai akadálymentesítés jegyében folytatja Orbán Viktor és a Fidesz – most éppen a köztársasági elnök jogait kalapálja vissza. Persze a demokrácia értékeinek és intézményeinek őrzőjeként kommunikáló...

Hűtlen kezeléssel és orgazdasággal gyanúsítják.
A MÁV Informatika Zrt értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját munkahelyéről vitték el a rendőrök még csütörtökön, hűtlen kezeléssel és orgazdasággal...

Miért nem kívánják a nők a szexet?
2008.11.10. | Lám Luca
A szex jó. Sőt páratlanul jó. Ráadásul még nagyon egészséges is. Akkor hogyan lehetséges, hogy sok nő inkább fejfájásra hivatkozik, mintsem ágyba bújna kedvesével?
A jó szex...

Hozzávalók:
Hozzávalók:
* A tésztához:
* 45 dkg liszt
* fél csomag sütőpor
* fél mokkáskanál só
* 12 dkg cukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 25 dkg sütőmargarin
* 2 tojás
* 1 evőkanál tejföl
* Töltelékhez:
* 8 dl meggylé
* 5...
Hozzávalók:
Hozzávalók:
* A tésztához:
* 45 dkg liszt
* fél csomag sütőpor
* fél mokkáskanál só
* 12 dkg cukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 25 dkg sütőmargarin
* 2 tojás
* 1 evőkanál tejföl
* Töltelékhez:
* 8 dl meggylé
* 5...
Kilenc rendbeli embercsempészettel gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda a TV2 Megasztár 4. üdvöskéjének, Nguyen Thanh Hiennek (16) az édesapját. A Blikk szerint az előzetes letartóztatásban lévő Tuan és annak egyik női ismerőse volt – a gyanúsítás szerint –...