Kiengedték pénteken reggel Keleti Györgyit az olaszországi rebibbiai női börtönből - írja a Blikk. A modellt édesapja hozta haza a vizsgálati fogságból váratlanul szabadon bocsátott nőt. Egy héttel ezelőtt még kilátástalannak tűnt Györgyi helyzete. Szerettei attól rettegtek, hogy Györgyinek éveket kell töltenie az egyszerűen csak Pokolnak nevezett olasz börtönben.
Olasz ügyvédje a lapnak azt mondta, a bíró nem találta elég megalapozottnak a vádat. Györgyi ellen egy időben két országban is folytattak eljárást üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt. Az Olaszországban kiadott európai elfogatóparancs alapján kapták el január elején, amikor a müncheni munkaügyi központban munkavállalási papírokért folyamodott. Az olasz hatóságok kérték a kiadatását, és március elején ez meg is történt, annak ellenére, hogy itthon üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyamatban lévő büntetőpere sem zárult még le jogerősen.
Publikálás dátuma: 2011.03.13.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Iván legutóbb tavaly szeptember 4-én akart egybekelni kedvesével, akivel hét éve élnek együtt nagy boldogságban. A humorista akkor a Blikknek azt nyilatkozta: nem akarja tovább halogatni a boldogító igen kimondását. A nagy napot azonban mégis elhalasztották, a...

> > A piros üveggolyó
A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam.
> > Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen
> > szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a...

Kivételes szerencse ért egy 25 éves német nőt, ugyanis Mönchengladbach egyik boltjának próbafülkéjében 50 ezer eurót talált.
Nos, a pénzt megtaláló asszony nem vitte azt el, hanem átadta a pénztárosnak. A rendőrség szóvivője később elmondta, hogy a...

Pihenteti gasztroműsorát az RTL Klub, ugyanis március 2-tól már A széf lesz látható a hétórás sávban.
Válassz kategóriát!
Szófoci
Word Soccer
Billiárd
Makaó
Amőba
Sakk
Strip Póker
Póker Texas...

Magyarországon is egyre nő az igény a komplexebb feladatokat ellátó háztartási alkalmazottak iránt. Egyre keresettebbek a bejárónők, akik a főzés mellett a takarítást is elvégzik - olvasható a Figyelő legújabb számában.Otthoni pihenésre vágyott a nejével...

Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
20 dkg margarin
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál instant kakaóporkeverék
10 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
1 evőkanál rum
2 dl tejszin habbá verve
15 dkg olvasztott csokoládékrém a tetejére
Elkészítés:
...

A Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a vasárnapi választások eredményét, beadványukban leszögezik, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban" - tájékoztatta a Területi Választási Bizottság vezetője...

Jogi szigorítások hozták meg a Mónika show, aztán pedig a Joshi Bharat c. műsor végét is, de a műsorvezető nem csügged. "Minden vég az ember számára egy kicsit fájdalmas, mert valami eltűnik az ember életéből, de igazából azt hiszem jókor hagytuk abba. A csúcson...

Fegyelmi eljárást indított a sümegi képviselő-testület a helyi óvoda vezetője ellen, később pedig megbízatását is visszavonta. Az ügy azt követően robbant ki, hogy egy három éves kislány eltűnt az óvodából, és ezt egyetlen óvodapedagógus vagy dajka...

Morickás és Pistikés viccek!
Pistike benyit a háloszobába és látja, hogy a szülei szerelmeskednek.
-Mit csináltok apuci?
-Kistestvérkét, Pistike!
-Hagyjátok abba, nekem nem kell kistestvér.
Pár nap mulva a gyerek rajtakapja öseit amint...