Hack Péter szerint megosztó az új alkotmány bevezető része.
Az a baj az új alkotmány bevezető részével, a hitvallással, hogy teljes mértékben megosztó – erről Hack Péter beszélt az Egyenes Beszédben. Az alkotmányjogász hozzátette: az államot alkotó közösség nem épülhet olyan értékekre, amelyek csak a közösség egy részének értékei. A szakember szerint jó szándékú mondatok vannak a tervezetben, de például része lesz az új alaptörvénynek a Himnusz kottája is, így aki hamisan játssza a Himnuszt, az alkotmánysértést követ el. Hack Péter szerint az is nagy probléma, hogy a szövegben benne maradt az Alkotmánybíróság jogköreinek kurtítása, így az emberek alacsonyabb szintű védelemben részesülnek, mint egy éve. De gyengültek a bíróságok, és a kisebbségi jogok is. Ahol változás volt a jelenlegi alkotmányhoz képest, ott gyengült az alkotmányos védelem – fogalmazott az alkotmányjogász. A gyermekek utáni szavazati joggal kapcsolatban azt mondta a szakember: nincs helye az alkotmányban, több kárt okoz, mint amennyit használ.
Publikálás dátuma: 2011.03.12.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Da 0 a 100: 500-as Karl Abarth emlékére
november 14. 14:19
–Hírszerkesztő
Az Abarth márka alapítója holnap lenne éppen száz éves, és erről a nevét viselő Fiat részlegnél sem feledkeztek el.
A nagyszerű mérnök és versenyző a sebesség megszállottja...

A városi kisautó is megkapja a Mazda-család hűtőrács-kialakítását, belterét finomabb anyagok jellemzik majd. A modell erőforrásai megfelelnek az Euro5 előírásoknak, a karosszéria változtatásai a még kiegyensúlyozottabb vezetési kényelmet szolgálják,...

A színésznőnél irigyeltebb nő kevés akad jelenleg. Gyönyörű, szexi, mindenki ismeri, és az egész világon közkedvelt. Első hallásra érthetetlen, hogy pont emiatt mondott föl neki a St. John divatcég, amelynek eddig a kampányarca volt. A cég állítása szerint Angelina a...

Teljesült a vágya Hajdú Péternek és nejének - A páros a kislánya, Noémi után kisfiút vár. Sarka Kata a Frizbi felvételének szünetében közölte az örömhírt a férjével.
Minél hamarabb és személyesen szerette volna elmondani...

Bár sokan mondhatnák, csak a nosztalgia beszél belőlünk, mikor felkiáltunk: "bezzeg a mi időnkben!?", ám ha megnézzük a mesecsatornák kínálatát, alig-alig fedezhetünk fel bennük olyan műsort, amit mi is szívesen nézünk meg gyermekünkkel.
Szerencsére azonban...

Mintegy 45-60 ezer forinttal, háromhavi adójóváírás átlagos összegével többet vihetnek haza a közszféra dolgozói, ha hétfőig nyilatkoznak, hogy nem éves, hanem havi elszámolásban tartanak igényt adójóváírásukra – mondta Kiss...

BUDAPEST ‒ Véget ért egy tízéves barátság, Koltai Róbert (66) kénytelen volt elbúcsúzni Lajos kutyától. A keverék, nagy testű eb, aki a neve ellenére szuka volt, azon kevesek közé tartozott, akire mindig szakított időt a színész és felesége,...

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 evõkanál vaj
- 2 dkg dió
- ízlés szerint õrölt bors
- ízlés szerint só
- 1 evõkanál búzasör
- 3 evõkanál diómagolaj
- 2 evõkanál szõlõmagolaj
- 1 teáskanál balzsamecet
- 1 dkg...
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 evõkanál vaj
- 2 dkg dió
- ízlés szerint õrölt bors
- ízlés szerint só
- 1 evõkanál búzasör
- 3 evõkanál diómagolaj
- 2 evõkanál szõlõmagolaj
- 1 teáskanál balzsamecet
- 1 dkg...
Magas és könnyű irodalom, magazinok és cikkek sora nyújt jobbnál jobb tanácsokat, hogyan lehet szexuális gyönyört adni és kapni. Pedig elég a jó öreg Káma Szútrát elővenni, és abból bővíteni ismereteidet a vágy felkeltésétől az extázisig......

"Nincs semmi, amiről beszélhetnék" – közölte kurtán a Borssal.
Pénteken hiába várták a Jóban Rosszban című sorozat forgatására, és telefonon sem tudták elérni Szabó Zsófit a sorozat készítői. Műszakiak, színészek,...