A robbanásban az atomerőmű több alkalmazottja megsérült. Pénteken radioaktív anyag szivárgása miatt 45 ezer embert telepítettek ki az atomerőmű 10 kilométeres körzetéből. Szakemberek radioaktív cézium jelenlétét mutatták ki az üzem közelében. Már korábban jelezték, hogy a nukleáris fűtőanyagok tárolói túlhevültek. A kormány a földmozgás után két atomerőmű öt reaktoránál rendelt el atomenergetikai szükségállapotot.
Leomlottak az erőmű falai
A japán televízióadásokban azt is látni lehetett, hogy egy épület falai leomlanak, s csak az acélváza marad meg. Hogy mi volt az épületben, azt egyelőre nem tudni. Az erőműben fennáll a veszélye a fűtőrudak megolvadásának, amely azonban szakemberek szerint nem okoz katasztrófát.
Siomi Riohei, a japán nukleáris biztonsági bizottság képviselője szerint a jelenlegi ismeretek szerint az olvadás következményei tíz kilométer sugarú körben okozhatnak problémát. A térségben élő 51 ezer ember zömét már kitelepítették – mondta. Az erőműből radioaktív gőz kerül ki, ezért a szakemberek folyamatosan mérik a környéken a sugárzást.
A megsérült reaktor környékén a normálisnál nyolcszor nagyobb értékűt regisztráltak, a létesítmény vezérlőtermében pedig a normális sugárzási szintnek az ezerszeresét.
Publikálás dátuma: 2011.03.12.
Forrás: hir24.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Huszonöt éve, 1986. február 28-án gyilkolták meg máig tisztázatlan körülmények között Olof Palme svéd miniszterelnököt Stockholmban, a nyílt utcán. Lehetséges tettesként emlegettek svéd szélsőjobboldali aktivistákat, kurd emigránsokat, az...

Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei.
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a...

Orosz rakéta-gesztus Obamának
2009. január 28. szerda, 11:31
Moszkva jelezte, hogy irányváltásra számít az Egyesült Államok Oroszország-politikájában, ami Vlagyimir Putyin kormányfő egy hétfői interjúja szerint az jelentené, hogy Washington...

Lara élni akar!
Már minden perc számít, újra kellett éleszteni a szívdonorra váró...

Aranyláz tört ki Dubajban
A válság ellenére egyre nő az olasz arany és gyémánt ékszerek iránti kereslet az Egyesült Arab Emirátusokban. Az arab országban 2008-ban már nagyobb értékben vásároltak ékszereket Olaszországból, mint az Egyesült...

Összeeszkábált ketrecben ugrasztották egymásnak a diákokat egy texasi középiskolában, állítja a The Dallas Morning News csütörtöki számában egy belső vizsgálatra hivatkozva. Az intézmény korábbi igazgatója ugyanakkor tagadja, hogy bármi is...

A jóga előnyei egyre szélesebb körben ismertek: a nyugodt, ellazult állapot mellett erőssé és egészségessé teszi a szervezetet. A legújabb eredmények szerint még a cukorbetegség kezelésére és az elhízás ellen is hatásos.
A metabolikus szindróma az idő előtti...

Melyik országban mi van kiírva a buszokon?
Az Egyesült Államokban: "Ne beszélgessen a sofőrrel!"
Angliában: "Tisztelettel kérjük, tartózkodjon a sofőrrel való beszélgetéstől!"
Németországban: "Utasnak szigorúan tilos a sofőrrel beszélgetni!"
...

Nagymányok | Szíven szúrta magát egy nagymányoki férfi hétfőn délután fél öt körül – mondta el a TEOL.hu-nak a mentőszolgálat ügyeletese.
Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a hírt.
Hozzátette, a...

Ihos József úgy döntött, hogy világ körüli turnéval emeli meg kalapját a Szeszélyes Évszakok előtt, ami éppen idén lenne harmincéves. A humorista egy másik jeles évfordulót is ünnepelhet, hiszen Kató néni karakterét negyed évszázada...