Túl korai még a péntek reggeli földrengés gazdasági hatásait megbecsülni - közölte a japán pénzügyminisztérium. A tőzsde azonban már megérezte a katasztrófát, és félő, hogy a hitelminősítők is újra lépnek majd, mivel Japán már most is a világ legeladósodottabb országai között van.
Helyi idő szerint péntek délután három órakor 8,9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt, majd több utórengés mellett a szökőár okozott további problémákat. Kora délután a hírügynökségek már 60 halálos áldozatról számoltak be, azonban a gazdasági hatások egyelőre felbecsülhetetlenek.
Még becsülni is korai a károkat
Néhány órával a földrengés után Japánban jelenleg is az utórengésekkel és a mentéssel vannak elfoglalva, így egyelőre senki nem meri megbecsülni, mekkora károkat okozhatott a természeti csapás a szigetország gazdaságában. Egyelőre csak a korábbi hasonló erejű földrengésekhez lehet hasonlítani. Legutóbb tavaly volt a mostanihoz mérhető rengés, akkor Chilében 25-30 milliárd dollár volt a kár.
Japánban az utolsó nagyobb földrengés 1995-ben volt, akkor a 7,2-es erősségű rengés után szinte teljesen romba dőlt Kobe városa, 6433 ember veszítette életét, a károk pedig elérték a 100 milliárd dollárt is. 16 éve a földrengés hónapjában 2,6 százalékkal esett vissza a japán ipar termelése, az azt követő két hónapban azonban rögtön vissza is pattant.
"A földrengés epicentrumához legközelebb lévő Sendai hozzájárulása a japán gazdasághoz jóval kisebb, mint 1995-ben Kobe esetében volt, ezért talán joggal bízhatunk abban, hogy a katasztrófa gazdasági hatásai is kisebbek lesznek" - mondta a Bloomberg kérdésére Richard Jerram, a Macquarie szingapúri elemzője.
A tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe azonnal eséssel reagált a földmozgásra, a zárás előtti percekben meredek zuhanásba kapcsolt, és végül 1,7 százalékos mínuszban zárt. A japán jen is azonnal gyengülni kezdett a katasztrófa hírére, hamar 83 fölé ugrott a jegyzés a dollárral szemben, magyar idő szerint péntek délután azonban már ismét 82,25 körül volt az árfolyam.
A japán földrengés hírére az olaj ára csökkenésnek indult a világpiacon, ugyanis egy olajfinomító kigyulladt Tokió közelében, három további üzemet pedig leállítottak az országban. Ennek köszönhetően pedig csökkent a világpiacon a nyersolaj iránti igény, délután a WTI hordónkénti ára 100,38 dolláron állt. Ráadásul az előrejelzések szerint a japán gazdaság nem fog egyhamar talpra állni a katasztrófa után, ez pedig hosszabb távon csökkentheti az olaj iránti keresletet.
"A kormány jelenleg minden erejével azon dolgozik, hogy csökkentse a földrengés okozta károkat" - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Naoto Kan japán miniszterelnök. Ugyanakkor a kormányfő is arra figyelmeztetett, hogy a földrengés hatásai minden bizonnyal jelentősek lesznek a gazdaságra nézve is.
A Bank of Japan bejelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a szükséges likviditást a pénzpiacokon. Az ország jegybankja korábban már szinte nullára vágta vissza az alapkamatot, hogy megfékezze a deflációt, ezért a kamatcsökkentés eszköze most nem áll rendelkezésére a likviditás növelésére. A hírek szerint a japán jegybank döntéshozói hétfőn üléseznek a lehetséges eszközökről, majd a hét első napjaiban nyilvánosságra is hozzák az ülés eredményét.
Az európai tőzsdék is megérezték a földrengés negatív hatását: a hangulat már egyébként is pesszimista volt az utóbbi napokban a közel-keleti zavargások miatt, pénteken tovább estek a vezető indexek. Elsősorban a biztosítók és a viszontbiztosítók részvényei szenvedik meg az újabb csapást a piacokon, nekik okozhatta a legkomolyabb kárt a katasztrófa. A két legnagyobb viszontbiztosító, a Münich Re és a Swiss Re árfolyama például egyaránt 5 százalék feletti mértékben esett vissza.
A földrengés által sújtott országrész elsősorban autóiparáról híres japánon belül, így várhatóan ezt az iparágat érinti majd leginkább a csapás. A Toyota pénteken már bejelentette, hogy három gyárát be kellett zárnia, ugyanakkor Japán északi részét kivéve a többi helyen zavartalanul működnek üzemei. A Nissan a nap során két gyárában küzdött tűzzel, melyket eloltottak, míg a jokohamai székhelyű Kyodo négy egységét zárta be.
"Az autógyártás mellett az élelmiszeripar és a mezőgazdaság a régió másik számottevő iparága, ezért könnyen elképzelhető, hogy a földrengés az élelmiszerárakra is hatással lesz, illetve ezen keresztül a japán gazdaságot lassítja" - mondta a Bloombergnek Tohru Nishihama, a Dai-ichi Life Research Institute munkatársa.
A földrengés után egyébként a japán hatóságok lezárták a tokiói Narita repülőteret, az All Nippon Airways adatai szerint a járatok törlése több mint 30 ezer embert érint.
"A legrosszabb dolog a legrosszabbkor"
Japánban egyébként a miniszterelnök komoly politikai nyomásnak van kitéve a magas államadósság és a költségvetési hiány miatt, az ellenzék már többször lemondásra szólította fel. Az ország a világ leginkább eladósodott államai közé tartozik, a büdzsé hiánya pedig idén a GDP 10 százalékát is elérheti. Eddig csak a belföldi megtakarítások óvták meg a japán gazdaságot a komolyabb negatív következményektől.
A közelmúltban azonban már léptek a hitelminősítők: február végén a Moody's már negatív kilátást fogalmazott meg az országgal kapcsolatban a magas adósságállománya miatt. A szakemberek egy része most attól tart, hogy a földrengés újabb muníciót szolgáltathat az ország leminősítésére.
"Minden bizonnyal kormányzati gazdaságélénkítés jön majd, hogy újjáépítsék az országot, de a költségvetési hiány már így is közel 10 százalékos. Ez az esemény volt a legrosszabb, ami Japánnal történhetett, ráadásul éppen a legrosszabbkor" - mondta a Bloomberg kérdésére Nouriel Roubini világhírű közgazdász.
Publikálás dátuma: 2011.03.11.
Forrás: mfor.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Emberrabló szolgáltatás működik Franciaországban, de csakis saját kérésre.
Az alaprablás ára 900 euró, ennyiért megragadják az embert, megkötözik és fogva tartják, de csak négy órán át. Az egész célja az izgalomkeltés az arra...

Bemutatásra vár a felújított Suzuki SX4
január 2. 11:09
–Hírszerkesztő
A Fiat Sedici után a modellfrissítés utáni SX4-ről is napvilágot látott az első kép, bár a változtatások itt jóval visszafogottabbak, mint a Fiat modelljén.
A Suzukinál is...

Elnézést kért a történtekért és jobbulást kívánt a megsebesült rendőröknek Kozák Ferenc, szolnoki roma vezető. Egy verekedéshez kiérkező rendőröket támadtak meg garázdák a szolnoki Száva utcában. Két intézkedő rendőr súlyos, egy pedig...

gyermek, betegség, szimulálás
Az influenza szezon csúcsán nem meglepő, ha az iskoláskorú gyermek szipogva, köhögve ébred fel, és nem érzi magát jól ahhoz, hogy iskolába menjen. Sokszor egyértelmű, hogy a gyerek megfázott vagy influenzás, és orvoshoz kell menni....

(Megtörtént)
Hittanórán a gyerekek Noé bárkáját olvastsák fel a Bibliából:
-Atyám... Tudja hány féle rovarfaj él a világon?
-Nem
-És Noé honnan tudta?
Mi volt, amit a terminátor utoljára hallott?
-Dik má'! Színesfém!
-...

Takács Nikolas miatt fogják a fejüket a szlovák Megasztár zsűritagjai. Az X-Faktor sztárja ugyanis néhány évvel ezelőtt még ott próbált betörni a poppiacra, de a döntnökök elutasították - írja a Bors. Takács Nikolas 2005-ben érkezett Magyarországra a...

1) Marha
--------
A falu lelkésze próbálja megtéríteni a falu iszákosát:
- Nézd fiam, az alkohol az ördög műve. Vegyünk egy példát: odaraksz a tehened orra elé egy vödör vizet és egy vödör bort. Szerinted melyikből fog inni?
- Hát... Biztos a vízből!

Egy házaspár legkisebb gyermeke véletlenül meglátja, amint az apja a cselédlánnyal hancúrozik. Odaszalad az anyjához és elmondja, mit látott. Az anyja lenyeli a mérgét, és azt mondja, ne beszéljen róla senkinek, amíg ő nem szól. Pár nap múlva, a nagymama...

Nem kerülhető el, hogy Magyarországon is járványt okoz az új influenzavírus, ami még megbetegedést nem okozott hazánkban - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón, miután hazaérkezett az...

Egy müncheni klinikán a hétvégén elhunyt a Magyarországon is népszerű német bűnügyi sorozat a "Derrick" címszereplője, a főfelügyelőt alakító Horst Tappert - közölte a művész felesége hétfőn a Bunte magazinnal.
sas_pageid='7185/44403';...