Hiába a hajdan nagy befolyású édesapa, az ex-honvédelmi miniszter, Keleti György lánya, Györgyi nagy bajban van. Bár édesapja meglátogatta bajorországi börtönében, ő sem tudott segíteni lányának. Györgyit most átszállították Olaszországba - írja a Kiskegyed.
A hajdani playmate ellen mindkét országban üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indítottak eljárást. Keleti Györgyinek február 15-én folytatódott volna itthon a bírósági tárgyalása, ám ő januárban elutazott Németországba, pedig tudta: európai elfogatóparancs van ellene érvényben. Ott aztán, amikor a munkaügyi hivatalban benyújtotta munkavállalási kérelmét, azonnal le is tartóztatták. Azóta Münchenben volt kiadatási őrizetben, hogy a német hatóságok eldönthessék: Magyarországnak vagy Olaszországnak adják-e ki az egykori modellt. A napokban úgy döntött a német hatóság, hogy az olaszoknak adják ki.
A tét nagy, hiszen míg a lány Magyarországon maximum három, addig Olaszországban akár nyolc évet is kaphat tettéért! Azért még nincsen minden veszve Györgyi számára. Talán még nyitva áll az utolsó esély, amelyről a közelmúltban beszélt Keleti Györgyi ügyvédje, dr. Gerencsér András. Az ügyvéd abban látja ezt az esélyt, ha az Európai Bírósághoz fordulnak.
– A német hatóságok a magyar kiadatási kérelemnek egy formai hibára hivatkozva nem adtak helyt. Mivel az olasz vádirat semmiben nem mond újat a magyarhoz képest, kérvényezni fogjuk az Európai Bíróságon, hogy állapítsák meg: a két ügy egy és ugyanaz. Márpedig ha időközben megszületik Magyarországon az ítélet Keleti Györgyi ellen, az olaszoknak meg kell szüntetniük a büntetőeljárást, és akkor, ha minden jól megy, hazatérhet Magyarországra.
Publikálás dátuma: 2011.03.10.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Sydney — A világ legjobb állását kínálja az ausztráliai Queensland turisztikai hivatala. A cég egyik paradicsomi szigetére keres gondnokot, akinek a havi(!) mintegy 12 órás(!) munkaidőért cserébe évi 22 millió forintnyi fizetést ajánlanak fel.
Az állás...

Hozzávalók (-):
A krémhez:
1 vanília
20 dkg porcukor
25 dkg vaj vagy sütőmargarin
fél liter tej
5 evőkanál liszt
Tésztához:
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál szódabikarbóna...
Hozzávalók (-):
A krémhez:
1 vanília
20 dkg porcukor
25 dkg vaj vagy sütőmargarin
fél liter tej
5 evőkanál liszt
Tésztához:
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál szódabikarbóna...
Ahogy arról a Blikk korábban már beszámolt, egy január 6-i balhé miatt keresik Kovácsot, a gyanú szerint ugyanis ő és nyolc társa betört egy gyáli családi házba, ahol megverték a tulajdonos Sz. Bélát, törtek-zúztak, majd elmentek a...

Bizonyítvány, érettségi, nyelvvizsga, diploma - csak egy papír. Amit azonban minden munkahelyen megnéznek - van ahol az érettségi a minimum, de az álláshirdetések nagy részében valamilyen szakmát vagy diplomát kérnek. Mindezekért a legtöbben tanulással,...

Milyen játékot érdemes venni karácsonyra?
A számítógépes vagy konzol-játék az egyik legjobb megoldás, ha az ár-érték arányt vesszük alapul.
Míg egy tízezer forintba kerülő DVD film „élvezeti ideje” nagyjából...

A kisbabát mentőhelikopterrel szállítottak kórházba
Súlyosan, de nem életveszélyesen sérült az a csecsemő, akit megmart egy kutya szombaton délután Törökszentmiklóson - tájékoztatta Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság...

sok körből kirajzolódó alakot öntözött szántóföldek alkotják. A földekre a vizet egy több mint 300 kilométer hosszú csatornarendszer segítségével a Nasszer-tóból vezetik el. Az 1997-ben indult New Valley Program célja, hogy a mezőgazdaság és...

Rákóczi - túrós
Hozzávalók:
A tésztához:
240 g liszt
120 vaj
60 g cukor
egy tojás sárgája
1 dl tejföl
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
A töltelékhez:
500 g túró
100 g cukor (vaníliás cukor vagy vaníliaesszencia is mehet bele)
3...

Elementáris méretű és erejű tiltakozó hullámot indított útjára a pokoli.hu múlt heti cikke, amely a Magyar Rákellenes Liga 1%-os adománygyűjtő kampányáról szólt. Az óriásplakát közepén egy kislány fekszik egy üvegfedelű koporsóban,...

A hosszú élet záloga: barátkozz!
A Flinders University kutatói vizsgálatukat 1,500 idős résztvevő segédletével végezték el. A 10 éven át tartó vizsgálat igazolta, hogy a több baráttal rendelkező egyének...