Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, korábban már több fővárosi bankot is kirabolt az a fegyveres férfi, aki szerdán kora délután egy XI. kerületi, Villányi úti pénzintézetet támadott meg. A férfire korábban egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség, ezt most is fenntartják. A pénzt az kaphatja meg, akinek olyan pontos adatai vannak a támadóról, ami alapján azonosítani lehet és bebizonyosodik, hogy valóban ő volt a bankrabló, illetve a nyomravezető tanúskodik is az ügyben. Szükség esetén a tanú védelmét a rendőrség biztosítja.
Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, fegyveres támadó rabolt ki egy bankot szerdán kora délután a XI. kerületben. Az ismeretlen támadó délután háromnegyed egy körül lépett be a Villányi úton lévő bankba. Az ott tartózkodókat feltehetően fegyverrel megfenyegette és pénzt követelt. Miután megkapta, távozott a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi.
A rendőrség már a banki kamerák felvétele alapján keresi a férfit. A támadó 35 év körüli, körülbelül 185 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Az eddigi adatok szerint korábban már követett el bankrablásokat a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Aki tud valamit róla, hívja a 06-1-443-5304 telefonszámot, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számát, vagy a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Publikálás dátuma: 2011.03.10.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Nyomtatás
Többé nem jönnek össze a Dallas szereplői
Nők Lapja Cafe
2009. 03. 13.
Úgy tűnik, hogy az évtizedekig tartó közös munka megmérgezte a Dallas egykori szereplőinek viszonyát. Nem akarnak többé találkozni egymással!
Hirdetés
A legendás Dallas sorozat rajongói...

A több néha jobb?
2009.02.17., 9:11
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
A kevesebb néha több? Ez az állítás persze nem minden esetben igaz. Így van akkor is, ha...

CSEPEL — Kilenc év telt el Zámbó Jimmy tragikus és rejtélyekkel teli halála óta, és a találgatások, összeesküvés-elméletek a végzetes pisztolylövéssel kap csolatban azóta újra és újra szárnyra kapnak, ám a...

„Álmok és vágyak ugyan vannak, ám ezek pénzhiányra hivatkozva valahogy sosem valósulnak meg”- nagyjából így summázható a kormány elmúlt fél évének teljesítménye, már ami a rendőrök helyzetének javítását illeti....

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap késő este telefonon gratulált Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének pártja választási eredményéhez, és azt kérte tőle: a nemzet érdekében használja a felhatalmazását, legyen minden magyar ember miniszterelnöke.
...

Washington/Budapest - Amerikai gyermekorvosok szerint a szöveges üzenetek (sms-ek) tömeges írása függőséget okozhat. A probléma kutatásának még csak az elején tartanak, de Sherry Turkle abból indul ki, hogy ez a kommunikációs eszköz a felnövő generáció...

Sokan tartanak otthonukban kisállatokat. A rágcsálók barátságosak, kevés a gond velük. Ráadásul kis helyen is elférnek.
Az egerek, patkányok, tengerimalacok mellett már az olyan vadon élő állatok, mint a mosómedve, vadászgörény, cukormókus házi...

A gazdasági válság hatása szinte azonnal érződött az ingatlanpiacon. Elemzők szerint most még többet lehet alkudni, és olyan színvonalas lakások valamint házak is elérhetővé válnak szélesebb körben, amik eddig soha
A tavalyi év végén 40%-kal kevesebb...

A mai napig tart a per, amelyet Oláh Ibolya a Casting minden című filmben nyújtott alakításáért járó gázsi utolsó részletéért indított. Konkrétan nem csak ez az 1,4 millió forint a tét, hanem további 500 ezer is, amelyet Ibolya azzal bukott, hogy letette a...

Autó és villamos is elgázolt egy gyalogost Pesten
Elgázolt, majd cserben hagyott egy autós egy férfit a főváros X. kerületében. A gyalogos a villamossínre esett, ahol a villamos is elgázolta. A férfi a helyszínen meghalt.
A jelenlegi adatok szerint egy...