Egy 17 perces videót tett közzé a New York-i rendőrség, amelyet helikopterről rögzítettek. Azért szálltak fel, hátha ki tudnak menteni valakit.
Újabb, soha nem látott felvétel került nyilvánosságra szeptember 11-éről. A felvételt a New York-i rendőrség egyik helikopteréről készítették, ami azért szállt fel, mert azt remélték, hogy néhány embert sikerül kimenteniük az ikertornyokból. A 17 perces felvételt egy, a Wikileaks-hez hasonló internetes oldalon tették közzé.
A videót közvetlenül az első repülőgép becsapódása után kezdte forgatni a New York-i rendőrség egyik tagja, egy éppen a magasban lévő helikopterről. A képeken jól látszik, ahogy a Világkereskedelmi Központnak először az egyik, majd a második gép becsapódása után mindkét tornya lángol. Egy rövid forduló után pedig a környékbeli utcákat beborító hatalmas füstfelhő látható már – a Világkereskedelmi Központ egyik tornya összedőlt. A háttérben a rendőrségi helikopteren tartózkodók rémült kiáltásai hallatszanak. A második torony a helikopter leszállását követően omlott össze.
Az eddig titkolt felvételt az információszabadságról szóló törvény miatt kellett nyilvánosságra hoznia a New York-i rendőrségnek. Idén szeptember 11-én lesz a több mint 3000 ember halálát követelő terrortámadások tizedik évfordulója.
Publikálás dátuma: 2011.03.10.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
" Nyugtalanságot és kritikákat váltott ki,hogy több száz lelkipásztor egy szokatlan eszközzel próbál elkeseredetten fiatalokat toborozni a gyülekezetbe" , mégpedig egy "rendkívül népszerű", de "erőszakos videojátékkal"- tudósít a The New York...

Tornaórán összeesett,azóta élet és halál között lebeg egy kiskamasz,és senki nem tudja,mitől állhatott le a szíve hirtelen pénteken délelőtt.Évfolyamtársai szerint F. Péter (13)említette egyik társának még az öltözőben,hogy fáj a feje,de...

Tízenöten meghaltak a duisburgi utcai techno-tömegpartin, a Loveparade-on szombaton, miután pánik tört ki. A Ruhr-vidéki német város rendőrsége azt közölte, hogy további tíz embert újraélesztettek, és csaknem 40-et kisebb-nagyobb sérülésekkel kellett a...

BUDAPEST — Nyugodt szívvel utazik el hamarosan Liptai Claudia (35) új kedvesével, Daróczi Dáviddal (36), hiszen tudja, távollétében kislánya a lehető legjobb helyen, édesapjával lesz.
A TV2 sztárja az elmúlt egy évben nem pihent túl sokat, keményen dolgozott,...

István Dani botrányos közvetítést vezetett
Nők Lapja Cafe
2009. 02. 21.
István Dániel nagy zenerajongó hírében áll, ezért óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy idén Müller Attilával közösen végigkommentálhatja a...

Dobogókő, a Föld szívcsakrája
Hazánkban is számos különleges hely van, erre sokszor elnevezésük is utal: „tündérszikla”, „pogánykő”, „szentkút”. Legrégebbi templomaink építésekor még élt az ősi tudás, ezért a...

Befűszerezte bátyja húsát a nagymányoki darabolós gyilkos
Befűszerezte fivére testrészeit az a fiatalember, akit a rendőrség a nagymányoki gyilkossággal gyanúsít. Miután feldarabolta bátyja...

- Jelen pillanatban az elhunyt édesanya testvérének gondozása alatt áll Tormás, ám ez nem azt jelenti, hogy Kamarás Iván a gyerekrõl bármilyen formában lemondott volna - jelentette ki Dr. Mester Csaba.
A jogi képviselõ hozzátette azt is, hogy jelen...

A Zöld Baloldal Párt vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusán Tamás Gáspár Miklós filozófust választotta elnökévé. A kongresszus ügyvezető elnöknek Kalmár Szilárdot, alelnököknek Galba-Deák Ádámot, Kalocsai Kingát,...

Citroën formaváltozás - Cégforduló
2009. február 07., 11:24
A Citroën változásokon megy át,...
Citroën formaváltozás - Cégforduló
2009. február 07., 11:24
A Citroën változásokon megy át,...