A The New York Post szerint, Kamal El-Helbavi, az egyiptomi Muzulmán Testvériség nyugati képviselője és korábbi szóvivője, aki Londonban oktatja az iszlamista nézeteket, Iránban tett látogatásakor azt állította, hogy szeretné, ha Egyiptom Iránhoz hasonlóan „igaz iszlám állammá” válna. Eltörölni!„Egyiptomnak és az iszlám világnak egészében véve olyan vezetőkre van szüksége, mint Mahmúd Ahmadinezsád elnök” – mondta El-Helbavi, aki szerint országának „csatlakoznia kell az új világrendhez, ahol Iránnal, Venezuelával, a Hezbollah-hal valamint a Hamasszal együtt űznék el az amerikaiakat”. „Minden este lefekvéskor azért imádkozom, hogy egyszer arra ébredjek: Izraelt letörölték a térképről” – idézte a lap a muszlim vezetőt.
A Muzulmán Testvériség egyik diákszervezete tüntet a Kairói Egyetem előtt
„Az egyetlen idegen megszálló ebben a forradalomban: Izrael. Ők rombolták le a gázvezetéket, hogy a forradalmárokat vádolhassák a felrobbantásával. Senki nem fogadja el, hogy Irán pusztító tevékenységet végez Egyiptomban vagy bárhol máshol. A legmesszebbmenőkig úgy gondolunk Iránra, mint akinek a vezetője jelentős, bátor, és tudja, mit kell tennie” – jelentette ki Al-Helbavi az iráni Al-Alam televízióban.
A forradalom exportőre
Bahreinben, a Muzulmán Testvériség vezetőjének beszédével szinte egy időben azt állítja az egyik szunnita vallási vezető, Jasszer Al Szaedi sejk, hogy Irán állhat a zavargások mögött, mivel eltökélt a forradalom terjesztésében. „Exportálják a forradalmat az öböl menti államokba. Még mindig dollármilliókat fizetnek, hogy ezeket a titkos frakciókat támogassák. Van egy katonai szárnyuk, amelyet Bahreinben és más országokban is alkalmaznak. Ezen kívül van média, képviseleti és gazdasági szárnyuk is” – mondta a sejk.
Az iráni befolyásra lehet bizonyíték, hogy a perzsa média és a Hezbollah Al Manar tévéállomás folyamatosan közvetíti a bahreini eseményeket. „Bahreinben futnak össze a perzsa-arab és szunnita-síita feszültségek” – fejtette ki Uzi Rabi a Tel Avivi Egyetemen működő Dayan Központ Közel-Kelet- és Afrika tanszékének professzora. Irán már 1981-ben meg akarta dönteni a bahreini kormányt, ez a törekvés vehető észre most is. Irán mindig hangoztatta, hogy az öböl és az anyakikötő perzsa terület, és Teherán a bahreini szunniták mellett, az ott állomásozó amerikai hadiflottát is ferde szemmel nézi – tette hozzá a professzor.
Publikálás dátuma: 2011.03.09.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
***Fotó: profimedia ***
A karácsonynak nem...
***Fotó: profimedia ***
A karácsonynak nem...
Húsvéti közlekedés
Megváltozott menetrend szerint járnak a távolsági buszok és a vonatok a húsvéti időszakban. A közlekedési társaságok azt kérik az utasoktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az ügyfélszolgálatokon...

Egy mitikus lény, egy újraéledt emberi holttest, amely emberi vagy állati véren él. A legtöbbször természetfeletti képességekkel rendelkezik, emberfeletti erő és gyorsaság jellemzi. De vajon honnan ered a hiedelem? Hogyan alakultak ki a vámpírok az emberi képzeletben?
A...

A nők félrelépése csupán hormonprobléma?
2009. február 05. 05:59 | Forrás: STOP/MediPress
Egy bizonyos nemi hormon hatására vonzóbbnak tűnnek a nők, és ugyanennek a hormonnak a hatására is lépnek félre - derült ki a Texasi Egyetem...

Sajóládon ezúttal nem a település melletti Sajó, hanem a kilométerekkel arrébb húzódó Hernád okoz problémát. Háromszáz házat vett körbe a víz, 15 házból kellett kiköltöztetni a lakókat, ők rokonokhoz mentek. A lakók, amit...

AHOGY A NŐK ZUHANYOZNAK..
1.
Levetkőzik, és berakja a ruhadarabokat két különböző szennyes tárolóba -
egy a fehér színűeknek, egy a színeseknek.
2. Magára
ölti a fürdőköntöst, és bemegy a fürdőszobába. Útközben találkozik
a
pasijával,...

Veszekedésekkel tarkított gyermekkor jellemezte Liptai Claudia életét egészen a tinikor végéig, amikor is édesanyja húsz év házasság után végül elhagyta férjét, a későbbi tévésztár pedig egy évre rá intett búcsút az...

A múlt héten nagy vihart kavart a Love magazin címlapja, amelyen nyolc szupermodell volt látható ugyanabban a pózban, meztelenül, némi takarással a kényesebb helyeken. Sokan azért hördültek fel, mert milyen szépek, mások a lap főszerkesztőjének nyilatkozata miatt dühöngtek,...

google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Nők milliói éltek-haltak értük, mára azonban...
google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Nők milliói éltek-haltak értük, mára azonban...
A hosszú élet záloga: barátkozz!
A Flinders University kutatói vizsgálatukat 1,500 idős résztvevő segédletével végezték el. A 10 éven át tartó vizsgálat igazolta, hogy a több baráttal rendelkező egyének...