Ha egy népes korosztálynak kevesebb gyermeke születik, tagjai többet tudnak dolgozni, ami a gazdasági növekedésre is hat. Az ún. elsődleges demográfiai osztalék 1970-es évek közepétől a Ratkó-nemzedék, majd az 1990-es évek végétől a Ratkó-unokák munkába állásával képződött. Az utolsó „kitüntetett” évek éppen most értek véget. Felhalmozott vagyon híján a 2010-es évek végétől ebből komoly gondok fakadhatnak.
A Napi Gazdaság hétfői számának cikkeMagyarországon a Ratkó-nemzedék nem gyűjtött vagyont, ezért időskori fogyasztásának finanszírozása problémákat vet fel - állapította meg a Tárki a megtakarítási hajlandóság alakulásának demográfiai és társadalmi hátteréről készített elemzésében. Mint Gál Róbert Iván vezető kutató a Pioneer Alapkezelő által szervezett tájékoztatón kifejtette: Ha egy népes korosztálynak kevesebb gyermeke születik, tagjai többet tudnak dolgozni. Ez az úgynevezett elsődleges demográfiai osztalék jól látszik az 1970-es évek közepétől a Ratkó-nemzedék, majd az 1990-es évek végétől a Ratkó-unokák munkába állásával. Ez a két időszak lett volna alkalmas arra, hogy a lakossági megtakarítások szignifikánsan nőjenek, ezzel biztosítva a kevésbé termékeny (ez az átlagosan 31 éves Ratkó-unokák esetében már szinte ténynek tekinthető) korosztály időskori megélhetését.
A Tárki által elsődleges demográfia osztaléknak nevezett jelenség az elemzések szerint a gazdasági növekedést is jelentősen befolyásolja. A visszafogott gyermekvállalási kedv többletaktivitást hoz. Minél kisebb a népes korosztály termékenysége, annál nagyobb az elsődleges demográfiai osztalék, először pozitív, később negatív irányban. Az utolsó „kitüntetett” évek pedig éppen most értek véget. A kormány által kalkulált dinamikus növekedés így - legalábbis ebből a szempontból - egyáltalán nem tűnik alátámasztottnak.
Eddig azonban - emelte ki Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója - a lakosság többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt, ezért elmaradt a vagyonfelhalmozás. Bár a térségbeli összehasonlításban nem rossz a helyzet, az mégis elgondolkodtató, hogy a háztartások 52 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, 63 százalék pedig azoknak az aránya, akik a tartalékok hiányában nem tudnának átvészelni egy 3-6 hónapos munkanélküli periódust sem. Gál Róbert szerint mindebből a 2010-es, de különösen a 2030-as évek végére lesznek egészen komoly gondok.
Az öregkori elszegényedés - summázták a beszélgetés résztvevői - a megtakarítások növelésével kerülhető el. A lakosság munkajövedelme közel 300-400 milliárd forinttal emelkedhet 2011-ben az adóváltozások hatására, ami részben teret adhat a megtakarítások növelésének is - mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere. Mint azonban szavaiból is kiderült, 360 ezer forintos bruttó fizetés szükséges a jövedelem reálértékének megőrzéséhez is, a valódi nyertesek aránya pedig 6,36 százalék. A változások következtében keletkező pluszjövedelem ugyanis jelenleg a 4-5 millió forintos éves fizetéssel rendelkezőket hozza kedvezőbb helyzetbe.
Hegedűs szerint éppen ezért át kellene gondolni, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket milyen - nem az adójóváíráson alapuló - eszközökkel lehetne megtakarításra ösztönözni. Vízkeleti szerint a kívánatos irány az lenne, ha a támogatás nem egyedi termékhez, hanem megtakarítási időtávhoz kapcsolódna: minél hosszabb takarékoskodási időszakot vállal a megtakarító, annál több kedvezményhez jut. Az összes hasonló időtávú és költségszintű takarékoskodási formának pedig egyforma elbírálás alá kellene esnie.
Publikálás dátuma: 2011.03.07.
Forrás: http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=475923&place=hirstart
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hogyan manipuláld a szerelmedet?
Ha a szerelem már állandó akkor elindul a harc - vele és önmagunkkal. De mi az oka a hatalmi játszmáknak, és hogyan lehet helyrehozni az...
Hogyan manipuláld a szerelmedet?
Ha a szerelem már állandó akkor elindul a harc - vele és önmagunkkal. De mi az oka a hatalmi játszmáknak, és hogyan lehet helyrehozni az...
Nagy állami...
Nagy állami...
Hozzávalók:
1 liter tartós tej
½ liter tartós tejszín
Összesen 4 dl alkohol. Whisky vagy Rum + tiszta szesz. (2dl+2dl), lehet picivel több alkoholt is tenni /maximum összesen 6 dl , ne a tiszta alkohol legyen több, mert rossz ízű lesz/, de szerintem 4 dl is elég, jóízű és nem gyenge.
...

Csuklójánál fogva húzta le a mélybe egy kardszárnyú delfin az idomárát, Dawn Brancheau-t.
TRAGÉDIA - Ötven néző szeme láttára rántott le a mélybe egy idomárt a hattonnás kardszárnyú delfin, Tillikum. A negyvenéves Dawn Brancheau megfulladt. Bár...

A Bors információi szerint eltűnik a Jóban Rosszban sorozatból Száraz Dénes. A színész kevesebb mint egy évig volt a sorozat tagja, és a hír szerint már csak egy hétig látható a képernyőn.
Az Új Színház társulatának tagja nem cáfolta...

> Egy gyermek üzenete szüleihez
>
>
>
> Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
>
> Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.
>
> Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
>
> Add nekem az...

Lángra lobbant egy második emeleti lakás a III. kerületben a Szépvölgyi út elején,a Kolosy térnél - jelentette munkatársunk. A tűzoltók három autóval vonultak ki a helyszínre, s megkezdték a lángok oltását. Egy idős férfit...

Döbbenet! Tizenhárom évesen lett apa az angol kisfiú
2009. február 13., péntek 14:30
Betűméret
/*font meret*/
var font_size = 12;
var MAX = 24;
var MIN = 9;
function setFont(num){
font_size += num;
if(font_size > MAX){
font_size = MAX;
}
if(font_size < MIN) {
font_size = MIN;
}
var...

A városban túlszaporodtak a galambok. Tűrhetetlenné vált a nagy
szemé utánuk. A polgármester úgy döntött, hogy
1 milliót ad annak, aki kiirtja a galambokat a városból.
Jött is egy vállalkozó és így szólt:
- Én ingyért elintézem a...

Mindörökké szex
4 jel, hogy a csaj akar valamit
2008. 10. 23. 18.55 Hírextra
A pasik semmit nem viselnek rosszabbul, mintha tévednek. Akkor törik apró darabokra az egojuk, amikor a kiszemelt bomba nő nem akar több randit. Főleg akkor, ha...