Az Európai Parlamentben négy frakció, a szocialisták, a zöldek a liberálisok és a baloldaliak nem fogadják el magyar a kormány médiatörvényt érintő módosításait; a szocialisták szerint az csak kozmetikázás.
Ahhoz, hogy az EP megvétózza a médiatörvény módosításának az elfogadását, mindenképpen négypárti egységre van szükség. A liberálisok között lehetnek olyanok, akik Neeli Kroes miatt megszavazzák a módosításokat, ugyanis az uniós biztos liberális, a médiatörvényt pedig az ő szempontjai alapján változtatták meg.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság tavaly decemberben négy kifogást emelt a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban, melyekről bejelentette a kormány, hogy megváltoztatja azokat. A módosítások a kiegyensúlyozottságot, a származási ország elvét, a lekérhető szolgáltatások és sajtótermékek regisztrációját, valamint a csoportok megsértésével kapcsolatos paragrafusokat érintik. A kiegyensúlyozottság esetében egyértelműsítik, hogy a tájékoztatással összefüggő követelmények - a hitelesség, gyorsaság, pontosság - a médiarendszer egészére értendők. A lekérhető audiovizuális tartalmak esetében visszavonják a kiegyensúlyozottság követelményét. A származási ország elvével kapcsolatban a javaslat kiveszi a bírságot a külföldön letelepedett szolgáltatókkal szemben alkalmazható szankciók közül, a médiahatóság pedig kizárólag a magyarországi terjesztés ügyében járhat el. A negyedik változtatás pedig, hogy hatályon kívül helyezik azt a rendelkezést, amely tiltotta volna személyek, csoportok nyílt vagy burkolt megsértését.
A Bizottság által kifogásolt részek módosításán kívül négy EP-frakció egy határozatban szeretné elérni, hogy az unió ítélje el a médiatörvényt, szólítsa fel a magyar kormányt a sajtószabadság helyreállítására, és az Európai Bizottságot a jogszabály végrehajtásának szigorú felügyeletére.
Kétséges egyelőre azonban, hogy a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és az Egyesült Baloldal által elkészített határozattervezetet el tudják-e fogadtatni a legnagyobb frakció, a Néppárt szavazatai nélkül. Márpedig a Néppárt december óta azzal érvel, hogy nincs értelme vitázni a médiatörvényről, az ugyanis a kormány és a Bizottság megállapodásával okafogyott lenne, csak úgy mint egy – a jogszabályt elítélő – határozat elfogadása.
Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő azonban optimista: „bízom abban, hogy a néppártiak között is lesznek olyanok, akik esetleg tartózkodással vagy a gomb meg nem nyomásával segítik, hogy egy újabb jelzést adjon az EP, hogy nem elég Orbán Viktor módosítása”.
A magyar Parlamentben ennél egyszerűbb lesz a helyzet, ugyan az ellenzék valószínűleg nem támogatja majd a módosításokat, a kormánypárti szavazatok viszont elegendőek lesznek azok elfogadásához. Az LMP ugyan csak hétfőn dönt az álláspontjáról, de nagy a valószínűsége, hogy nem fogják támogatni a módosításokat: „a személyes véleményem az, hogy ez a javaslat javít valamelyest a médiatörvényen, de ha ezt megszavazzuk, akkor azt a látszatot keltenénk, hogy ez a törvény ettől rendben is lesz. Nem lesz rendben” – közölte Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese.
Budapesten hétfőn, Brüsszelben pedig csütörtökön szavaznak a módosításokról.
Publikálás dátuma: 2011.03.07.
Forrás: http://atv.hu/cikk/20110306_csutortokon_szavaz_az_ep_a_magyar_mediatorveny_modositasrol
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy házaspár legkisebb gyermeke véletlenül meglátja, amint az apja a cselédlánnyal hancúrozik. Odaszalad az anyjához és elmondja, mit látott. Az anyja lenyeli a mérgét, és azt mondja, ne beszéljen róla senkinek, amíg ő nem szól. Pár nap múlva, a nagymama...

Az aranytojást tojó veszprémi kereszteződés
spirk
| 2009. február 26., csütörtök 16:36 | Frissítve: 2 órája
Súlyos tanulópénzt fizettetett a...
Az aranytojást tojó veszprémi kereszteződés
spirk
| 2009. február 26., csütörtök 16:36 | Frissítve: 2 órája
Súlyos tanulópénzt fizettetett a...
A BRFK azért indított 10 milliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a fiatalember szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért....

Jövőre megnyílik az új repülőtér
Számolnak a balatonalmádiak véleményével
2009.02.03 14:22:25
A szentkirályszabadjai nemzetközi polgári repülőtér 2010 szeptember 25-én nyit. Addig az üzemeltető BudaWest Airport Holding Zrt. még ötmilliárd forintot...

Budapest ‒ Eddig nem hallott családi titkokról rántja le a leplet Tabáni Katalin (37), a Csillag születik győztesének nővére a ma megjelenő hot! magazinban.
Sokáig úgy tűnt, Tabáni István (32) családi élete maga a tökély: szülei és húga, Erzsike minden szombaton...

A férj hazaér a munkából és a három gyermekét pizsamában találja a kertben,
a sárban hemperegve játszanak, körülöttük üres kekszes dobozok, chipszes
zacsik, üdítős dobozok mindenhol szanaszét.
A feleség autójának az ajtaja tárva nyitva,...

Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik – tájékoztatta a Nemzeti Színház vezetősége csütörtök délelőtt az MTI-t.
A család kérésére a színház további információkat nem...

Eső nem fog esni, de viharos széllökések várhatók hétvégén és hétfőn
Változékony, szeles idő várható a hétvégén és március 15-én; a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan...

Angelina Jolie és Brad Pitt 11 millió dollárt kapott az ikrek fotójának exkluzív közléséért a People magazintól. Ők jótékony célokra fordították. Ashlee Simpson és Peter Wentz azonban nem fordíthatja semmire, lévén: egy magazin sem akarja leközölni...

+Olvastam a fábiánházi iskolában történtekről. Szerintem csak a jéghegy csúcsa bukkant elő a médiában. A problémás esetek fő okozója a gondatlan szülő, aki éjszaka nyitva hagyja apornócsatornát, vagy a számítógépen nem tiltja le...