Megválasztják az MDF új vezetését, valamint döntenek a politikai erő új elnevezéséről is az MDF mai országos gyűlésén.
Makay Zsolt, az MDF elnöke pénteken az MTI-nek elmondta, tavaly június óta ideiglenes vezetése volt a pártnak, ezért kell most megválasztani az elnököt, valamint az elnökségi tagokat két évre. Mint mondta, az MDF országos választmánya február 19-én egyhangúlag döntött úgy, hogy őt javasolja az országos gyűlés számára az újjászerveződő párt elnökének; az elnökség kilenctagú lesz.
Makay Zsolt tájékoztatása szerint az országos gyűlés dönt a névváltoztatás irányáról is, azaz arról, hogy milyen legyen a tagság nélküli új szervezet kiterjesztése, párt, fórum, csoport, mozgalom, avagy szövetség. Változatlan az az előterjesztés, hogy a párt a Jólét és Szabadság nevet kapja. Az országos gyűlésen a párt megfogalmazza "politikai igényét" az alkotmányozással kapcsolatban is. Kérdésre válaszolva Makay Zsolt közölte: minden körülmények között lesz jogi következménye annak, hogy a párt kérésének ellenére Bokros Lajos EP-képviselő nem adja vissza mandátumát.
Publikálás dátuma: 2011.03.05.
Forrás: kuruc.info
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A traktor számára sem járható út
MTI - Varga György
Szombaton reggel rosszul lett egy 75 éves férfi a Fejér megyei Vértesbogláron. Gerstner Péter háziorvos nyolc óra körül érkezett ki a beteghez, és azonnal telefonált a mentőknek.
- Rohamkocsit kértem, mert...

Viccccccc
Elton John, Robbie Williams és Kylie Minogue jönnek ki egy fergetes
koncertről egy londoni nightclubból.
Jó részegek, s ahogy dülöngélnek a kertek alatt Kylienak beszorul a feje egy
helyen a keritésbe.
Robbie azonnal kihasznalja az alkalmat felhajtja Kylie szoknyáját és
rendesen odadörrent...

Karmahoroszkóp - március 13-19.
Nők Lapja Cafe
Ízing Klára
2009. 03. 13.
Különös óvatosságra van szükség a héten, hiszen a Merkúr közeledik a még mindig meglévő Szaturnusz–Uránusz-oppozíció felé, és ez hirtelen, meggondolatlan cselekedetre...

- Pincér, ez a csirke csupa csont és bőr!
- Talán parancsolja a tollát is?

1) Marha
-------
A falu lelkésze próbálja megtéríteni a falu iszákosát:
- Nézd fiam, az alkohol az ördög műve. Vegyünk egy példát: odaraksz a
tehened orra elé egy vödör vizet és egy vödör bort. Szerinted melyikből
fog
inni?
-...

Eredetileg az egekbe szökő olajárak adták az energiakérdés apropóját az amerikai elnökválasztási kampányban, júlus óta azonban megváltozott a helyzet: Barack Obama a recesszióból való kilábalás egyik fő eszközeként tekint rá.
Az amerikai...

Együttműködési megállapodást írt alá kedden a Freenódom House Europe és a Transparency International Magyarország kezdeményezésére nyolc médium, köztük a FigyelőNet és a Figyelő.
Kapcsolódó írások
Olcsó kampányról tárgyalna a...

Épek és egészségesek a Bucsecs-hegységben rekedt, majd megkerült magyar turisták, akik vasárnap délután el is indultak Brassó felé - tájékoztatták az MTI-t román hegyi mentő források.
Florin Bodoc, az illetékes helyi hegyi mentő alakulat (Salvamont Bran) vezetője...

AIDS, csontvelő átültetés
Úgy tűnik, hogy egy AIDS-es amerikai férfi 20 hónappal azután, hogy leukémia miatt csontvelő-átültetést végeztek nála, teljesen meggyógyult.
Bár a kutatók, és az...

Francia csokitorta
...
Francia csokitorta
...