Március végéig elkészül a közúti közlekedési táblákon magyarul helytelenül feltüntetett földrajzi nevek listája Szlovéniában – írja a Népújság című szlovéniai hetilap internetes oldalán.
Göncz László, a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője 2009-ben kezdeményezte a szlovén közlekedési miniszternél, hogy a nemzetiségi szempontból vegyesen lakott területen lévő, állami hatáskörbe tartozó közutakon és autópálya-szakaszokon kijavítsák és kiegészítsék a földrajzi jelzések kétnyelvű feliratait, úgy, hogy azok megfeleljenek a magyar nyelv helyesírási szabályainak.
A kezdeményezésnek megfelelően az utóbbi hónapokban több feliratot kijavítottak, de a lap által idézett Göncz László szerint a helyzet még nem kielégítő, ugyanis akadnak még nyelvileg hibás helység-, folyó-, illetve pataknévtáblák, valamint arra is van példa, hogy például a patak neve csak szlovén nyelven van megjelölve, márpedig a vegyes lakosságú vidékeken az egynyelvű, csak szlovén felirat Göncz szerint egyértelműen törvényellenes.
A szlovén közlekedési minisztérium a javítási és kiegészítési munka tökéletes elvégzésénél számít a magyar kisebbségi szervezetek közreműködésére is, ezért a magyar képviselő azzal a kéréssel fordult a szlovéniai magyar önkormányzatok elnökeihez és a magyar nemzeti önkormányzati közösségek tanácsaihoz, hogy március végéig községük területén készítsenek jegyzéket. Ebben gyűjtsék össze a vegyes lakosságú terület országos szintű útjai, autópályái mentén lévő, hibás és hiányosan feltüntetett földrajzi neveket, hogy ezzel is segítsék a szaktárca munkáját.
Publikálás dátuma: 2011.03.04.
Forrás: kuruc.info
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Székelyeknél az a szokás, hogy az esküvő után egyből a nászéjszakára kerül sor. Ha véres lesz a lepedő, akkor szűz volt a menyasszony. Azonban történt ez a következő képpen:
Megvolt az esküvő. Nászéjszaka. Kiderült, nem szűz a menyasszony. Hát kitalálja a férj,...

„A tegnapi este egészen elképesztő volt, és minden perce hatalmas emlék lesz. Az első félidőben is jól ment a játék a csapatnak, és nekem is, de nem volt szerencsénk. Az ellenfélben nem éreztem annyira a gólt, de azt a lövést nagyon eltalálta Petric. Ahogy szállt a...

Úgy tűnik hiába hódítanak meg egyre több területet a nők, a legtöbb férfi mégiscsak visszaküldené őket a tűzhely mellé. Ez derül ki egy nemzetközi felmérés adataiból.
A felmérést a Reuters/Ipsos készítette és a nemzetközi nőnap...

2010. május 1-én tartják a IV. Győrszemerei Kamionos Találkozót.
IV. Győrszemerei Kamionos Találkozó
Az egész napos rendezvények.
Több rock együttes képviselteti magát, színesíti ...tovább »az így is színes forgatagot. Lesznek sorversenyek, gyorsulás,...

Mint korábban megírtuk
, teljesen kiborult és depresszióval küzd Kozsó, amióta a VPOP lefoglalta amerikai rendszámú autóját, amit állítólag jogtalanul használt Magyarországon. A zenésznek 10 milliójába került az ügy - eddig.
Az énekes most...

"Nem akármilyen sztorim van. Veres Robi ex-barátnője, terhes! Többször megjelenik mostanában a Fejér Megyei kórházban, ultrahangon a nőgyógyászaton. Ott dolgozik az egyik ismerősöm, aki megnézte a gépben, és ő mondta, hogy terhes. Vajon Robi vállalja a gyereket? Érdemes lenne...

Megmutatta óriási hasát Nadya Suleman egy héttel azelőtt, hogy életet adott volna nyolcas ikreinek.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(37425,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

Szerelmi bájital
Hozzávalók:
méz,
csipketea,
1 fahéjrúd,
9 piros rózsaszirom
/by: rosevita/
Elkészítés:
Növő holdnál gyújts meg egy piros gyertyát, és gondolj arra, hogy már kettesben...

A humoristák élcelődése és a pletykalapok hasábjain felfújt sztorik ellenére a házasság egy nemzetközi kutatás szerint valóban jót tesz az embernek.
A 15 országban, közel 34 500 ember részvételével készült tanulmányból kiderül,...

A vádirat szerint a büntetett előéletű B. FerencNyírpazony határában lakott egy katonai bódéban. Ismerőse a későbbi sértett hasonló körülmények között élt, nagyjából 500 méterre, így néha közösen dolgoztak,...