A magyar háztartások energiafelhasználását csupán energiahatékonysági korszerűsítések révén közel felével lehetne csökkenteni - áll az ENERGIAKLUB legfrissebb kutatásában. Miközben a magyar lakóépületek fűtésre és melegvíz-előállításra ugyanannyi energiát használnak fel, mint a hazai nagyerőművek energiafogyasztása együttvéve, mindeddig mégis elenyésző volt az épület-felújítások mértéke.
A NegaJoule 2020 című kutatás legfontosabb tanulsága, hogy az összes energiamegtakarítási lehetőség (152 PJ) döntő része (128 PJ) a családi házak esetében lenne elérhető, szemben a társasházak 19 és a panelházak mindössze 5 PJ mennyiségével. Ennek oka, hogy a családi házak jellemzően jóval nagyobb alapterületűek, mint a társasházi lakások, és arányaiban sokkal nagyobb felületen veszítenek hőt. A magyar háztartások legnagyobb része (66%) családi házakban él, ezek legjellemzőbb építőanyaga a tégla, de jelentős a vályog előfordulása is.
Lakóépületeink egyébként zömében régiek: 61%-uk 1980 előtt épült és csak mindössze 10%-uk az elmúlt 15 évben. A háztartásokban használt fűtési rendszerek is meglehetősen elavultnak, korszerűtlennek számítanak: kb. 37% a konvektorral és/vagy kályhával fűtők aránya. A konvektoros rendszerek átlagos kora 15, a kazános, cirkós rendszereké 12 év, a távfűtéses rendszereké pedig közel 30 év. A kutatás egy érdekes adata, hogy bár a lakások mintegy 80%-ába be van vezetve a gáz, mindössze a háztartások fele fűt csak gázzal, egytizedük vegyesen fával és gázzal meleg, és magas, több mint 20% azok részaránya, akik csak fával fűtenek.
Az ENERGIAKLUB kutatása a maga nemében egyedülálló: a számításokat nagy mintás, reprezentatív statisztikai adatfelvétel előzte meg. A vizsgálatok során 74 tipikus háztípusra több száz energetikai alapszámítás készült el. A kutatás legfontosabb adatait egy áttekinthető honlapon (www.negajoule.hu) is bemutatják.
A Negajolue 2020 projekt keretében elkészült kutatás legfontosabb célja, hogy az energiahatékonyságban érintett szereplők (főleg a döntéshozók) pontos képet kaphassanak arról, mekkora energiahatékonysági potenciál rejlik lakóépületeinkben. A kutatás eredményei kiindulópontot nyújthatnak a lakossági támogatások kidolgozásában, illetve az energia- és klímapolitika célszámainak meghatározásában. Az eddigi támogatáspolitika döntően a panelépületekre koncentrált.
Publikálás dátuma: 2011.03.04.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Csütörtök este volt a Glamour Women of the Year díjátadó gálája. A magazin a legjobb nők elismeréseként idén második alkalommal hirdetett győztest hat kategóriában. Ördög Nóra, Oroszlán Szonja, Rúzsa Magdi, Horváth Éva, Konsánszky Dóra,...

Havazás várható szombaton és vasárnap egy-egy, az országot elérő ciklon következtében. Szombaton késő estig lehet számítani havazásra, eleinte az ország észak-nyugati felében, majd szórványosan máshol is.
Egy ciklon hatására 5-7 centiméteres...

Biros és Szécsi önként vonulnak a rácsok mögé.
A ZF-Eger két játékosa is olimpiai bajnoki címet nyert idén a férfi vízilabda válogatottal Pekingben.
A férfi vízilabda válogatott két meghatározó alakja, Biros Péter és...

"Ha minden hónapban kifizetem a jelzálogot, a sárga csekkeket és a tb-met, akkor olyan nyolcvanezer forint marad a zsebemben, és azt kell beosztanom" – nyilatkozta a Megasztár egykori zsűrije Hajdú Péternek a Frizbi felvételén. Ahogy elárulta azt is, hogy 10 ezer forint volt a zsebében,...

Kullancsok által terjesztett betegségek: tanácsok a védekezéshez
[origo] egészség ELŐZŐ 1 2 KÖVETKEZŐ eszközök:
Tavasszal a kullancsok jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a természet örömeit élvezők számára: fontos tudnunk azonban, hogy az apró élősködők...

Már csak egy öttagú magyar családot próbál elérni a tokiói nagykövetség. Egyelőre csak annyit tudnak róluk, hogy turistaként érkeztek Japánba. Egy Tokioban dolgozó fiatal szerint nincs pánik a városban. Sok üzletben üresek a polcok, az emberek ugyanis, félve az...

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Charlie Whiting kedden megerősítette, hogy 2009-től megváltozik a biztonsági autós szabály a sorozatban. Az idei évtől már nem zárják be a bokszutcát verseny közben, amikor a biztonsági autó behajt a...

Javuló euróövezeti befektetői hangulat erősödéshez segítette a forintot kedden: az eurót délután négykor 279,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Hétfőn délután fél ötkor 280,70 forint volt a jegyzés, péntek délután pedig még 282,65...

Ezt a szöveget e-mailben kaptam egyik ismerősömtől mostanában, annyira meghatódtam, hogy szerettem volna mindenkinek megmutatni.
Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett...

1700 kilométerrel száguld majd az autószörny
Készül a világ első olyan szárazföldi járműve, amely túllépi majd az óránkénti ezer mérföldes, vagyis 1600 kilométeres sebességet.
if(!window.goA)document.write('');
...