A Délmagyarország című lap internetes oldalán „Jobbikosok a tanyavilágban” címmel megjelent cikkre az alábbiakban reagálunk:
A Sipos-tanyához egy kb. 30-50 fős baráti társasággal úgy kerültünk, hogy hetek óta ott dolgozunk, mert egy kisgyerekes magyar családnak a belvíz miatt összedőlt a háza, és segítünk újjáépíteni. Sajnáljuk, hogy a sajtót ez nem érdekli, csak a Jobbik ellen irányuló botrány, a hangulatkeltés. Egy teára és egy zsíros kenyérre hívtak meg minket a szomszédos tanyára, innen sétáltunk egyet. Nem igaz, hogy a rendőrség „tolt el” minket a tanyától, ugyanis mi fordultunk vissza, és csak később egy útkereszteződésben igazoltattak le néhányunkat.
Ugyanakkor a Délmagyarország szerecsenmosdatást és hangulatkeltést folytat, a mi információink szerint ugyanis az ártatlan bárányként bemutatott Sipos Sándor és rokonsága súlyos, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt már több alkalommal is büntetve volt. Siposnak bűnöző életmódot folytató felnőtt korú gyermekei is vannak, a cikk erről is mélyen hallgat. Megdöbbentő az is, hogy nagyobb terjedelmű írást szentelt a Délmagyarország a semmiféle sérüléssel nem járó vasárnapi sétának, mint annak, amikor 2008 májusában a Sipos Sándor rokonságához tartozó 4 férfi szétverte, kirabolta a helyi sörözőt és elhurcolta, majd megerőszakolta az ott dolgozó 22 éves, két gyermekes fiatalasszonyt.
Még inkább megdöbbentő, hogy a Délmagyarország informátorai akkor nem informálták a lapot, amikor tavaly ugyanennek a – mellesleg roma – családnak a tagjai megtámadtak, majd gépkocsikkal üldözőbe vettek egy kampánygyűlésről távozó jobbikosokat, akik a sokszoros túlerő ellen a sándorfalvi rendőrségig menekültek. Ebből az ügyből egyébként eljárás is lett. A helyi jobbikosok fenyegetése azóta is tart. Mi viszont a jövőben nem tűrjük, hogy néhány család terrorizálja a környékbeli magyarokat.
Vasárnap éjjel tehát nem demonstráltunk, de amennyiben a fenyegetőző, erőszakoskodó családok nem hagyják abba a terrort, akkor fogunk Homokpusztán demonstrálni, s azon nem néhány tucat ember lesz jelen, hanem legalább ezer.
Egyúttal - mivel tudjuk -, hogy rengeteg helyi nem mer feljelentéseket tenni az ominózus családok ellen, jelezzük, hogy nyugodtan forduljanak hozzánk, és segítünk nekik a feljelentések megtételében. Annak pedig örülünk, hogy vasárnap éjjel óta a rendőrség fokozott figyelmet fordít erre a térségre.
Az pedig fel sem merül bennünk, hogy lemondjunk mandátumunkról, hiszen csak azt tettük, amiért megválasztottak minket. Segítünk a magukra hagyott embereknek.
2011. március 3.
Zagyva György Gyula, az Országgyűlés Jobbik-frakciójának tagja
Toroczkai László, a Csongrád Megyei Közgyűlés Jobbik-frakciójának tagja
Publikálás dátuma: 2011.03.03.
Forrás: http://kuruc.info/r/2/75309/
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Benkőt rendőrségi nyilvántartásba vették
2009. március 5., csütörtök 06:00
Betűméret
/*font meret*/
var font_size = 12;
var MAX = 24;
var MIN = 9;
function setFont(num){
font_size += num;
if(font_size > MAX){
font_size = MAX;
}
if(font_size < MIN) {
font_size = MIN;
}
var...

Scarlett Johansson gesztenyebarnán hódít
Scarlett Johansson végleg leszámol a Marilyn Monroe image-dzsel? Úgy tűnik a színésznő életébe komoly változásokat hozott a házasélet. Bár a férjét szőkén hódította meg, megtartani komoly barnán...

Gyerekek írták az óceánról:
1) - Az osztrigák golyóit gyöngynek nevezzük.(Jerry, 6 éves)
2) - A cápák rondák és durvák és nagy fogaik vannak, akárcsak Emily Richardsonnak. Ő többé már nem a barátom. (Kylie, 6 éves)
3) - A...

Mégis elkészül a Suzuki nagy szedánja?
április 14. 15:34
Nemrég még ugy tünt végleg lefújják a Kizashi 3 tanulmány szériaváltozatának bemutatását, de a legújabb pletykák szerint az ősszel mégis megtartják a premiert...

GÖDÖLLŐ – Hatalmas csobbanással zárják a hetet a Vacsoracsata játékosai. Csonka András (44), VV Anett (27), Bereczki Zoltán (32) és Beszeda Gábor (32) még a desszertet sem várta meg, a főétel után azonnal a vízbe vetették magukat. Oszvald Marika (56) ugyanis...

Mutatós hidegtál őzgerinc formában
Név:
Mutatós hidegtál őzgerinc formában
Kategória:
Tojásételek
...
Mutatós hidegtál őzgerinc formában
Név:
Mutatós hidegtál őzgerinc formában
Kategória:
Tojásételek
...
A fülöp-szigeteki kormány beismerte, hogy a művelet során a helyi hatóságok több hibát is elkövethettek.
Bár az akció során a rendőrség megölte az egykor szintén rendőrként szolgáló túszejtőt, a Hong Kong-i turistabuszban fogva tartott 15 ember közül...

Barátnője hívta fel a figyelmét a gyerekeivel és édesanyjával nyaraló Rába Tímeának, hogy nézzen fel az égre, mert valami különös dolgot látni. "A szállodasor és az apartmansor között egy park húzódott, afölött láttam...

Sarah Evans túlsúlya miatt nap mint nap a cikizések céltáblája volt.
A most 19 éves lány gyakran nevetség tárgyává vált méretei, és megjelenése miatt, és minden, XXL-es egyenruhájában töltött iskolai nap maga volt számára a pokol.
Most...

Elefántszem
Hozzávalók
Krémhez
12 dkg porcukor
20 dkg margarin
1 tojás
2 dl tej
1 evőkanál kakaó
2 evőkanál liszt
2-3 banán
6 tojás
10 dkg darált dió
2 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
...
Elefántszem
Hozzávalók
Krémhez
12 dkg porcukor
20 dkg margarin
1 tojás
2 dl tej
1 evőkanál kakaó
2 evőkanál liszt
2-3 banán
6 tojás
10 dkg darált dió
2 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
...