Orvosai szerint korát meghazudtoló gyorsasággal gyógyul Bálint György. A kertészmérnököt szerdán haza is engedték a kórházból. "Kicsit rosszul hallok, megsérült a fülem is, de most szedték ki a varratokat a lábamból és a fejemből. Az agyamban van egy vérömleny, ami még nem szívódott fel" - nyilatkozta a Blikknek a gázolás következményeiről Bálint gazda.
"36 órát voltam kómában, első emlékem a fiam és feleségem szólongatása. Csak annyi maradt meg az előzményekből, hogy leszálltam a buszról, és elindultam a zebrán. Vártam, hogy meglátogat a gázolóm. Nem dobtam volna ki, nem is haragszom rá, hiszen nem ismerem, de jólesett volna, ha elmondja, mi történt" - nyilatkozta a lapnak Bálint György, akiről mostantól kezdve felesége és egy ápolónő gondoskodik otthonában.
A Facebook oldalán található legfrissebb bejegyzés szerint az ismert médiakertész négy hétig még nem állhat rá a törött lábára, de járókerettel - egyik szobából a másikba - már mehet. Csütörtöktől már nemcsak családján keresztül, hanem a számítógépe előtt ülve is tartja a kapcsolatot a külvilággal.
Mint ismert, a 91 éves Bálint Györgyöt február közepén érte baleset. Makón járt, hazafelé tartott, Budapesti házától száz méterre leszállt a buszról. Ahogy átment a zebrán, elütötte egy autó. Az arcán, lábán, csípőjén sérült meg és életveszélyes állapotban szállították kórházba. Megműtötték, egy ideig intenzív osztályon ápolták. A gázolás kapcsán a rendőrség korábban azt közölte, hogy cserbenhagyás nem történt, a gázoló sofőr a helyszínen maradt. A balesetben a Bálint Györggyel együtt elgázolt nő könnyebb sérülést szenvedett.
Publikálás dátuma: 2011.03.03.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A vállalkozók és a lakosság is bizakodóbb, de nem kizárt: még hátravan a feketeleves.
BUDAPEST — Már látszik az alagút végén a fény, legalábbis a gazdasági szakemberek szerint. Sőt, a világ egyik legtekintélyesebb gazdasági lapja, a The Wall Street Journal...

A londoni rendőrség jelentése szerint az üzletemberre és 31 éves brazil barátnőjére négy rabló várt szerda éjjel a Knightsbridge melletti Forma 1 irodánál. Az attakban a támadók az idős embert ökölcsapásokkal a földre terítették és...

Milyen öregek vagyunk?
Az egyetemi gólyák közül sokan 1988-ban születtek.
Ekkor Te már tudtál osztani, szorozni, sőt egyenleteket megoldani.
Nekik nem mond semmit a Reagan-korszak, és nem is hallottak az ellene elkövetett merényletről, gyerekek voltak az Öböl-háború idején.
A...

Éld túl a magányos napokat! - Tippek távkapcsolatban élőknek
***Fotó: profimedia ***
Távkapcsolatban élni nem egyszerű, mégis sokan megpróbálják. Még...

Gyöngyösi Márton, a Jobbik Külügyi és külgazdasági miniszterjelöltje néhány nappal ezelőtt ismertette pártja külpolitikai stratégiáját. Gyöngyösi többek között kijelentette, „a globális térben is radikális paradigmaváltásra van...

Tűzoltó leszel, vagy katona?
Nyíregyháza – Köztünk járnak a jövő orvosai, mérnökei és focistái. Ezek azok a foglalkozások, amelyek felsorolásra kerülnek, ha megkérdezünk egy gyereket: „Mi leszel, ha nagy leszel?
Változik a világ. Régen, egy gyerek...

Az Opel hitelgaranciát kap Németországtól
A General Motors nem csak Észak-Amerikában van bajban, a hitelválság az Opel helyzetét is megrendítette. A GM Europe vezetése ezért a német kormányzathoz fordult segítségért, miután az amerikai anyavállalattól sem...

Két baktérium sakkozik:
- Lépjél má ...
- Lép a fene ...
- Akkor ezt borítékoljuk
- Hogy hívják a fél lábú kalózt?
- Bill.
- És a két lábút?
- Stabil .
- Hát a három lábút?
- Csernobil.
Doki kissé kapatosan gyón a...
Két baktérium sakkozik:
- Lépjél má ...
- Lép a fene ...
- Akkor ezt borítékoljuk
- Hogy hívják a fél lábú kalózt?
- Bill.
- És a két lábút?
- Stabil .
- Hát a három lábút?
- Csernobil.
Doki kissé kapatosan gyón a...
Kizárta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Lewis Hamilton brit autóversenyzőt a Forma-
1-es világbajnokság vasárnap lezajlott idénynyitó versenyéről, az Ausztrál nagydíjról. A FIA csütörtöki döntése alapján...

Az átigazolási időszak lejártához közeledve úgy tűnik, hogy a Lombard Pápa kerete erősödött. Bár az új igazolások valódi képességét csak a bajnoki találkozókon lehet leszűrni igazán, a pápai szurkolók bizakodóan várhatják a tavaszi...