A férfi állítása szerint elaludt, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. Az ütközésben hárman meghaltak, egy ember életveszélyes, másik pedig kettő súlyos állapotban van.
A karambol a IX. kerületi Soroksári úton, az OBI áruház előtt történt, egy furgon rohant a 24-es villamos végállomásánál lévő buszmegállóba, a járókelők közé. A helyszínről négy életveszélyes és két súlyosan sérült felnőttet vittek kórházba: két nőt és két férfit koponya-, mellkas- és végtagsérülésekkel, két súlyos sérültet pedig végtagsérülésekkel. Az életveszélyes sérültek közül hárman végül meghaltak, negyedik sorstársuk pedig továbbra is életveszélyes állapotban van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd reggel arról tájékoztatott, hogy a 25 éves sofőrt őrizetbe vették, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. A fiatal kihallgatásakor elismerte felelősségét, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Publikálás dátuma: 2011.03.01.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak pénteken délután Martonvásár és Kápolnásnyék között, a vasúti vágány átépítése közben, a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon.
Először 4,...

Ördög Nóra válik
admin, 2009, január 21 - 13:52
Hazai női sztárok
Ördög Nóra
Ördög Nóra és Rubin Kristóf házassága véget ért. A házaspár közeli barátja szerint másfél hónappal az esküvő után...

Gyűrűjével fizetett válóperes ügyvédeinek a sztárséf neje
Deluxe Magazin |
Címkék: gyémánt, válás, szakács, Michelin-csillag, Marco Pierre White
Marco Pierre White az első angol szakács, aki...

Hozzávalók:
3-4 fott burgonya
2 tojassargaja
1 kk so
5 dkg vaj v. margarin
30 dkg liszt
1-2 dl tej
1/2 csomag eleszto
TOLTELEK:2 dl tejfol
kb 20 dkg aprora vagdalt szalami
vagdalt zoldsegzoldje
Elkészítés:
a fott burgonyat osszetorjuk,a felfuttatott elesztovel meggyurjuk a tesztat,kelesztjuk majd kinyujtjuk kb 1/2 cm vastagra es...

Alexander McQueen brit divattervező célja sosem a tömegigények kielégítése volt, sokkal inkább a meghökkentés. 1995-ben figyelt fel rá a világ, amikor az akkori trenddel szembemenve annyira csípőszabású nadrágokat mutatott be a kifutón, hogy a modellek feneke kikandikált....

1 db 400 grammos bébi csirke
friss zöldfűszerek
( rozmaring , kakukkfű , oregánó , petrezselyem)
8 gerezd fokhagyma
100 ml száraz fehérbor
só
olívaolaj
Szeretem a bébi méretű alapanyagokat, finomak, zsengék, mutatósak,...

Nem könnyű az egykori nyuszilány élete. Az elmúlt három hétben olyan dolgot tett, amelyet nehezen bocsátanak majd meg neki. Kendra Wilkinson alaposan megtisztelte a limuzinokat…
Nem könnyű az újdonsült kismama élete: izgalmas partik, csillogó fotósorozatok, saját televíziós...

| Szerző: betegszoba.hu
| Kérjük, hogy a cikk kinyomtatása előtt vegye figyelembe a környezetvédelmi szempontokat!
...

Advent
Minden évben nagyon várom ezt az időszakot. Gyertyafényt látok a lakásban és finom illatok terjengenek, mert a párologtató gőzölög vagy az adventi koszorú árasztja magából a fenyő- és más illatokat. Hamar sötétedik és mindenki bekívánkozik a...

A vírusok meghökkentő, a korábban feltételezettnél sokkal gyorsabb terjedési módját fedezték föl brit kutatók. Kiderült, hogy a vírusok képesek "átugrani" a fertőzött sejteket, és így hamarabb tudnak újabb, még egészséges sejteket...