Orbán Viktor olyan kérdésekre válaszolt itt, amelyeket a nyugdíjakkal kapcsolatban intéztek hozzá korábban. A válaszaiból készített összefoglalóban azt is egyértelművé tette, hogy a nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, és ezt nem háríthatja át az üzlet szférára.A kormányfő vasárnapi bejegyzésében úgy fogalmaz: ahogy Magyarországon oly sok más területen, a nyugdíj világában is a feje tetejéről a talpára kell állítani a dolgokat. A nyugdíj egy járulékfizetéssel megalapozott ellátás, így nyugdíjcélú befizetésekből nem költhetnek másra, és nyugdíjat nem fizethetnek másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből. Hozzátette: a nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára. Az ilyen kísérletek az elmúlt bő évtizedben kudarcot vallottak, nem csak itthon, hanem a világ minden részén - írja a miniszterelnök.
"Mi egy rossz döntés következtében rátévedtünk a bizonytalan útra, nyugdíj-megtakarításaink zsetonok lettek a kockázatos pénzügyi spekulációk rulettasztalán. A rendszer fenntartói dugig tömték költségek címén a zsebeiket a járulékbefizetők pénzéből - a nyugdíjrendszerünk viszont az összeomlás szélére került" - fogalmazott a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.
"Ezt a veszélyt sikerült széleskörű összefogással elhárítanunk. Véget vetettünk a felelőtlen kísérletnek, de a biztonságos nyugdíjrendszer kialakításához még sok teendőnk van" - folytatta.
Orbán Viktor szerint azt akarják elérni a következő években, hogy egyre jobban megérje dolgozni, így minél kevesebben gondoljanak arra, hogy elhagyják hazájukat. Egy ilyen országban nem az lesz az emberek tömeges célja, hogy minél előbb nyugdíjba menjenek - vélte. Hozzátette, hogy a nyugdíjak jövőjét befolyásolja az egészségügy, valamint az egyes technológiák fejlődése is, és ezt is mérlegelniük kell majd.
A miniszterelnök arra számít, hogy az idősek élet- és munkatapasztalata érték, amelyre rövidesen rá fog eszmélni a gazdaság, rá fognak eszmélni a munkaadók. A jövő számos olyan lehetőséget tartogat, amelyek segítik Magyarország megújulását a nyugdíj terén is - zárul a bejegyzés.
Publikálás dátuma: 2011.02.28.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A beteg a mérlegen áll, ami 120 kilót mutat. Az orvos megütközve kérdezi:
- Mennyi volt a súlya, mikor ezt megelőzően mérték?
- Három kiló húsz. De akkor még kicsi voltam.

blikk.blogzona.hu/unclebela/archives/2009/02/26/6005_piercing_egyetlen_testben/
A brazil származású Elaine Davidson nem kevesebb, mint 6005 piercinggel lyukasztatta ki saját testét. 2000-ben „még csak” 462 darabbal büszkélkedhetett, akkor a rekordok könyvében is bekerült, de mivel a hülyeség...

Itt az új generációs kamerakapszula: bélbolyhok, csííííz!
Forrás: IT café
Az ügyes mikroelektronikai eszköz nemsokára már nem csak fényképezni tud beleinkben, hanem gyógyszerszállítóként és -adagolóként is munkába...

Már megint színjózan vagy, hányszor mondjam még, hogy sokkal aranyosabb vagy egy kis szalonspiccel. Sipirc a kocsmába, és 4 féldeci előtt haza ne gyere nekem, mert nem foglak beengedni."
"Légy szíves hangosítsd fel a tévét, hogy a konyhában is halljam a meccset!"
...

Az almáról úgy tartják, hogy az egészség őre és a szerelem, a csábítás és az eredendő bűn egyik legősibb jelképe. Az egyik legközkedveltebb gyümölcsünk, ami szinte minden betegségre gyógyír és számtalan változatban, akár nyersen vagy...

A békediktátum vezetöi az aláírás idôpontját junius 4-én délelôtt 10 órára tűzték ki.
Az ország hangulata nyomasztó volt, a sajtó hangja levert, rezignált,drámai. E sorok írója soha nem fogja elfelejteni a mindenbôl viccet csináló,...

Felix Baumgartner pilóta 36 500 méter magasságból ugrik ki egy hőlégballonból. Ő lehet az első ember, aki a szabadesés során átlépi a hangsebességet - hogy ekkor mi történik majd, senki nem tudja. Baumgartner ugrása nem csupán rekordkísérlet: adatokat gyűjtenek...

Brutál: egy nő fejében levideózták az agyevő férget
Rosemary Alvarez azért fordult orvoshoz, mert zsibbadt a karja és homályossá vált a látása. Az első vizsgálatok azonban semmiféle problémát nem mutattak ki.
Az orvos kuncogott, mikor meglátta
Az asszonyt azonnal a...

Most, hogy a Reggeli székébe került, Erdélyi Mónikának le kell fogynia, úgy 15-20 kilót - tudta meg a Blikk az RTL Klub egyik neve elhallgatását kérő munkatársától. Az anonimitásba burkolózó informátor szerint Erdélyi sosem volt vékony, de az évek...

Az okos kutya bandukolt a sivatagban, amikor egyszercsak észrevette, hogy egy leopárd rohan felé, amely minden kétséget kizáróan fel akarja őt falni.
Gyorsan elkezdett gondolkodni, mit tehetne. Észrevette, hogy éppen mellette van néhány csont a földön. Gyorsan odament és elkezdett egy csontot...