"Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták" - írja hétfői, ezúttal az elszámoltatás témakörében közzétett Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
"Mint törvénytisztelő ember és a jogállam iránt elkötelezett politikus", arra kéri az embereket, adjanak időt az igazságszolgáltatásnak, hogy megnyugtató módon lehessen lezárni a múltat.
A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt - rögzíti a közösségi portálon Orbán Viktor, hozzátéve: "mindannyian azt akarjuk (...) hogy Magyarországon ne lehessen többé visszaélni a hatalommal, ne lehessen kibújni a törvények alól".
Mint fogalmaz, "az elszámoltatással a jövőnek tartozunk, hiszen a jövő nemzedék számára az lesz a példa, amit mi most mutatunk"; éppen ezért az elszámoltatás csak szigorúan törvényes, jogállami keretek között valósítható meg, mert csak így érheti el igazi célját.
Ennek szellemében zajlik a múlt gyanús ügyeinek kivizsgálása - folytattja a kormányfő, hozzáfűzve: az elszámoltatás felgyorsításának érdekében a parlament megerősítette az ügyészséget, amely így új, korrupcióellenes munkacsoportot hoz létre; a legszövevényesebb ügyek kivizsgálására is rendelkezésre állnak az eszközök.
Megjegyzi: az elszámoltatás során a napokban újabb ügy került felszínre, "egy moszkvai ingatlaneladás", és folyamatban van a sukorói panama felgöngyölítése is.
Publikálás dátuma: 2011.02.28.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
BUDAPEST — A bájos, karcsú Komeiner Zita Adélról senki sem gondolná, hogy másfél év alatt 140 kilóról fogyott 64-re. Az egyetemista lány nem kért segítséget, egyedül vágott neki az embert próbáló feladatnak.
– Nyolcévesen kezdtem...

receptek Marhahús vadasan, spagettivel »
Fehérpecsenye tárkonyos mártással »
Bélszín Budapest módra »
Tésztában sült marharagu »
Robin McKie az Emberré válás című könyvében írja, hogy a törzsfejlődés során az egyszerűen...

Tizenegy ember lógott egy helikopter kötelén, tíz férfi
és egy nő.
Mivel a kötél nem volt elég erős, hogy mind a 11
embert megtartsa, úgy döntöttek, hogy egy személynek
le kell ugrania, különben mindannyian meghalnak.
Nem tudtak megegyezni, hogy ki legyen az áldozat.
Ekkor a nő tartott egy...

Hogyan manipuláld a szerelmedet?
Ha a szerelem már állandó akkor elindul a harc - vele és önmagunkkal. De mi az oka a hatalmi játszmáknak, és hogyan lehet helyrehozni az...

"A nyugati hatalmak megbánják, ha beavatkoznak Líbia belügyeibe" - figyelmeztetett Moamer Kadhafi líbiai vezető abban a levélben, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfőnek, David Cameron brit miniszterelnöknek, Barack Obama amerikai elnöknek és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak küldött el.
Az...

Késsel fenyegetőzve akart egy férfi vasárnap Szegeden egy taxist rávenni arra, hogy fuvarozza haza. Az 57 éves férfi azt mondta a sofőrnek, hogyha nem viszi haza Dorozsmára, szíven szúrja. A sofőr ekkor bekiáltott az URH-rádióba, hogy bajban van, majd kiugrott a járműből és...

Sok nő panaszkodik, hogy partnere túlságosan „lényegre törő”, nincs türelme az erotikus játékokhoz, az izgatáshoz. Lehet, hogy vannak ilyen önző férfiak, de legtöbb esetben azért mégis csak a nőn múlik, eljut-e a csúcsra. Ha valaki hirtelen...

Megfogadtad, hogy 2010-ben megszabadulsz néhány kilótól? Tanácstalan vagy, hogy melyik karcsúsító módszert válaszd célod eléréséhez? Próbáld ki zöldségkrémlevesekre épülő diétánkat!
Diétánk alapját...

Két tűzesethez riasztották vasárnap kora reggel a tűzoltókat Budapesten a XI. és a XVIII. kerületbe. A gyors beavatkozás ellenére mindkét helyszínen egy-egy ember elhunyt, egy harmadik személyt pedig füstmérgezéssel kórházba szállítottak.
A XI. kerületi Csóka...

Egy 100 éves tölgyfa
Képzeld el, hogy
ez a Tölgy közel száz
éves, és mintegy 20 méter
magas. Terebélyes koronájának
átmérője12 méter. Minden évben több mint
600 000 levelet hajt ki, amelyeknek alapterülete
1200 négyzetmétert tesz ki. A...