Pozsony megye az Európai Unió átlagának 167 százalékán áll, ezzel az Európai Unió 9. legfejlettebb régiójának számít, beérve Stockholmot és megelőzve a 10. helyen tanyázó Bécset.
Ez derült ki az Eurostat tegnap közzétett, a 2008-as adatokból kiinduló statisztikájából, amelyik az egy főre jutó jövedelem vásárlóerőparitásán alapul. A 271 uniós régió legfejlettebbje London belvárosa (343%), majd Brüsszel (216), a hollandiai Groningen (198) és Hamburg (188) követi. Prága a 6. 172%-kal, a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország régió viszont csak 107%-on állt. Ennél még a bukaresti régió is fejlettebb, a maga 113%-os adatával. Az EU-ban minden negyedik régióban az EU-átlag 75 százalékos szintje alatti az egy főre jutó jövedelem. Szlovákia összes többi régiója is a 75%-os küszöb alá tartozik.
A legszegényebb uniós régiónak a bulgáriai északnyugati régió (28 százalék) számít, amitől csak alig tud jobb értéket felmutatni az északkelet-romániai régió (29), illetve két másik bulgáriai régió (30). Magyarország esetében Közép-Magyarországon kívül az összes többi hat régió a 75%-os küszöb alá tartozik. A legszegényebb régiónak Észak-Magyarország számít az uniós átlag 40%-ával. Ezzel az értékkel a 12. legszegényebb régió az EU-ban. A húsz legszegényebb uniós régió között négy magyarországi található: Észak-Magyarországon kívül Észak-Alföld (40), Dél-Alföld (43) és Dél-Dunántúl (44). Ez lehangolóan rossz adat, hiszen a nem túl fejlett Kelet-Szlovákia idevágó mutatója 51%. Sőt, a második leggazdagabb magyar régió, Nyugat-Dunántúl a maga 63%-ával leszakadt a 69%-os Nyugat-Szlovákiával szemben. Csehországban a legszegényebb régió adata is eléri a 62%-ot.
A leggazdagabb uniós régiók
1. Belső-London 343
2. Luxemburg 279
3. Brüsszel 216
4. Groningen 198
5. Hamburg 188
6. Prága 172
7. Ile de France 168
8. Stockholm 167
9. Pozsony 167
10. Bécs 163
Publikálás dátuma: 2011.02.28.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Lezuhant szombaton a Lech Kaczynski lengyel elnököt szállító repülőgép Oroszországban - közölte a lengyel külügyi szóvivő. A gép leszállás közben szenvedett balesetet Szmolenszk városában. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint 87...

A bölcs ember
Cliccate per sfogliare.
Egy 92 éves kicsi, idős ember, ahogy felkelt, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába.
Az idősek otthona előterében várakozik,...

Hozzávalók (2,5 dl-es csészével):
3 csésze BL 80-as liszt,
1,5 csésze víz,
kicsit kevesebb, mint fél teáskanál szárított élesztő,
1,5 teáskanál só
1) A liszthez keverjük a sót...
Hozzávalók (2,5 dl-es csészével):
3 csésze BL 80-as liszt,
1,5 csésze víz,
kicsit kevesebb, mint fél teáskanál szárított élesztő,
1,5 teáskanál só
1) A liszthez keverjük a sót...
IT-jóslatok 2009-re
Újév alkalmából megszülettek a várható újításokat összefoglaló kívánságlisták, amelyekben Windows 7-megjelenést, a Blu-ray lassú térnyerését, valamint Steve Jobs távozását rebesgetik.
Ezen...

Gyönyörű és katasztrofális estélyik az Oscaron
2009. 02. 23.
Ha az idei Oscar-gálán viselt ruhákat vesszük alapul, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a válság begyűrűzött Hollywoodba is. Az utóbbi évek legunalmasabb vörös szőnyeges estélyi...

"Futószalagon" műtik végtagtörötteket Miskolcon
Miskolc - A csúszós időben megszokott mennyiségű végtagtörött embert vittek kórháza szerdán is - a sebészeti kapacitás azonban véges. Ezért néhány műtétet másnapra kell halasztani.
...

A készülék nélkül az asszony vélhetően meghalt volna, bántalmazója már őrizetben van
//
<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=60914&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0"...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
Határ Győző: Éhes disznó
a disznó álma: makk a tölgyerdõben
s boldog-röfögve õ alatta hempereg
ám ennyi felzabálhatatlan makk merõben
agyrém: az álom makkja hull-potyog-pereg
az élet õnéki oly sokkal adós

A mellékállásra akkor derült fény, amikor a tinédzser egyik tanára Newcastle melletti iskolájában gumióvszereket, sikosítót és az őt dolgoztató prostiügynökség címét megtalálta.
...
A mellékállásra akkor derült fény, amikor a tinédzser egyik tanára Newcastle melletti iskolájában gumióvszereket, sikosítót és az őt dolgoztató prostiügynökség címét megtalálta.
...