A Newcastle és a Durham Egyetem kutatócsoportja úgy tervezi, hogy 2000 méter mélyre fúrnak a városközpontban. Paul Younger professzor a Newcastle Kutatóintézet környezetvédelmi kutatásainak igazgatója alacsonyabb széndioxid kibocsátást eredményező energiaforrás után kutat. A tudósok azt remélik, hogy a 900 000 fontos project sikere esetén 80 °C körüli termálvizet szivattyúznak ki. Terveik szerint ezzel a termálvízzel fűtenék a városközpontban és környékén elhelyezkedő épületeket.
A projektet Newcastle város tudományos közössége valamint az energia és klímaváltozásokért felelős tanszék kezdeményezte, várakozások szerint a fúrás 6 hónapig fog tartani, és már júniusban elérik a melegvíz-forrást. Az Eldon Square Bevásárló Központ vezetői optimisták a geotermikus energia kitermelésére irányuló tudományos vállalkozással kapcsolatban, és kijelentették, ha a projekt sikeresnek bizonyul, ők is szeretnének benne részt venni.
A Newcastle-project, hasonló a Southamptonban már működő programhoz, ahol mélyből felhozott termálvizet használnak olajjal és természetes alapanyagokból előállított gázzal együtt egy kombinált fűtés és energiaellátó hálózatban.
Publikálás dátuma: 2011.02.27.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Életbe lépett a szmogriadó vasárnap 11-órától Budapesten. Vasárnap a páratlan, hétfőn a páros számra végződő rendszámú autók vehetnek részt a forgalomban. A rendőrség nem büntetheti az autósokat egy joghézag miatt.

Az áldozatok között hét nyugdíjas, és egy ápolónő van. Az egyik bácsi 98 éves volt.
Egy amerikai kisvárosban, Carhage-ben (Észak-Karolina) brutális vérengzést rendezett egy 45 éves megborult elméjű férfi.
Robert Stewart bement egy nyugdíjas otthonba, és...

Forgalomba helyezték, mégsem használják a birjáni új bekötőutat. Ezt egy felüljáróval együtt több száz millió forintért építették, de nagy részét nem aszfaltozták le. A baranya megyei település polgármestere szerint így az...

A woodoo szó hallatán sokunk lelki szemei előtt egy kézzel varrott baba jelenik meg, amelyet az emberek kínzására használnak – köszönhetően a mozifilmeknek. Tény és való, ez is eleme a woodoo vallásnak, azonban nem mindegy mire és hogyan használják. Magáról a...

Mire vágynak a férfiak?
A férfiak nőkre vágynak
A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk...

1. Az élet olyan mint a paradicsom, egyre rohadtabb
2. Az élet olyan, mint egy tükör. Ahogy belenézel, úgy nézz vissza rád. /bo_ci/
3. Borsodi az élet habos oldala!!
4. Az élet életveszélyes. Eddig még mindenki belehalt.
...

Megközelítette a 22 ezret a halottak és eltűntek száma Japánban, ahol tíz nappal ezelőtt pusztított 9,0-es erejű földrengés, majd szökőár - közölte a rendőrség, amely arra figyelmeztetett, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet.
A helyi idő szerint hétfő déli adatok...

A szociális oldalakon folyó kommunikáció automatikus elemzése jelenleg az amerikai titkosszolgálatok egyik legmagasabb prioritású tevékenysége.
A projekt kezdetei a Total Information Awareness (TIA) programra nyúlnak vissza. Az Intelligence Advanced Research Agency (IARPA) által nyilvánosságra...

A feleség így szól jól szituált férjéhez:
- "Karácsonyra egy olyan meglepetést szeretnék, amely 4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, lehetőleg világoskék színben."
A férj ajándékát megtekintheted a mellékelt képen:...

Félig csukott szemmel támolygó, ittas bagolyhoz riasztották kedden a rendőrséget Délnyugat-Németországban. A kiérkező rendőrjárőrök megállapították, hogy a bagoly két kidobott snapszos üvegből italozott be, ezért szakértőhöz vitték. A madarat csak...