Tévedésből egy holokauszt emlékművet koszorúzott meg Novák Előd. A jobbikos honatya az úgynevezett becsület napján, a náci katonák budapesti kitörésére való emlékezés kapcsán Karcagra volt hivatalos. A rendezvény helyszínéül a helyi Jobbik a II. világháborús emlékművet választotta. Később derült csak ki a résztvevők számára, hogy ennek hátoldalán azonban ez áll: "Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak." Novák Előd gárdisták díszőrsége között koszorúzta meg az emlékművet, és beszédet mondott Juhász Tamás, az Új Magyar Gárda főkapitánya is - írja a Kurucinfó.
Novák Előd a lapnak elismerte a bakit. "Beszédemben akkor épp azt mondtam, hogy az évnek már szinte minden napjára jut valamilyen holokauszt-megemlékezés, így szép, hogy végre az 1945. februári kitörők előtt is méltó módon tiszteleghetünk. Mármint a karcagi rendezvény létszámára, a színvonalas programra gondoltam; nem erre az amúgy jellemző helyzetre, ami végülis csak alátámasztotta mondandómat" - írta a Jobbik alelnöke.
A szélsőjobboldali orgánum kérdésére, miszerint "Ugye tudod, hogy holokauszt nem volt, hanem lesz?", a honatya azt a választ adta: "Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom."
Publikálás dátuma: 2011.02.25.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Elemzők szerint kissé elhamarkodott a kormányfő bejelentése
Már 2012-ben lesz eurónk?
Már 2012-ben bevezetheti hazánk az eurót, legalábbis erre utal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapi, Financial Timesnak adott nyilatkozata. A kormányfő úgy vélekedett, hogy Magyarország a 2010-es...

Influenza: a fiatalokat támadja a mutáns vírus
Napokon belül járvány lehet: Magyarországot már az új, mutáns vírus támadta meg, napról napra több az influenzás beteg. Ám aki ősszel beadatta a védőoltást, elkerüli a megbetegedést. Az eddigi fertőzöttek...

Szombat este lesz a Billentyűsök éjszakája nevű koncert. A fellépés próbái sem teltek azonban eseménytelenül, hiszen Benkő László feleségét meg kellett műteni, ezért az Omega billentyűse a kórház és a próbahely között ingázott- írja a Blikk.
...

Egy ügyfélként a helyiségben tartózkodó nő megsebesült, de megfutamította azt a fegyveres postarablót, akit nem sokkal később elfogtak a Zala megyei Becsehelyen pénteken. A sötét színű dzsekit és nadrágot viselő, arcát sállal eltakaró férfi...

KislányA rendőr késő este egy kislányt talál az utcán.
Megkérdezi tőle:
- Hogy hívnak, kicsikém?
- Krisztinek.
- És mi a másik neved?
- Krisztina.
- Jó, de apukádat, hogy hívják?
- Papa.
A rendőr megvakarja a fejét, és tovább faggatózik:
- Hol laksz?
- A...

Több ezer négyzetkilométeres jégmezőt szakított le egy Luxemburg méretű jéghegy az Antarktisz egyik gleccseréről. A két óriás jéghegy miatt megváltozik, ahogyan a Déli-sark környékén áramlik a hideg és a még hidegebb, de oxigéndús víz.
Az...

Az új címéket decembertől a hűtőgépekre, mosógépekre, mosogatógépekre, sőt még a televíziókra, borhűtőkre is ki kell majd tenni. Az éves energiafogyasztást mutatják majd.
A legtöbben egyelőre nem nézik az energiafogyasztás mutatóit, a szakemberek szerint azonban...

Ügyfél: Az anyósom meghalt, és szeretném leállíttatni a számlázást, mert üres lesz a ház.
ügyintézet: Részvétem. Természetesen leállítom. Kérem a fogyasztói számot!
Ügyfél: Mondom: 1234567
Ü.i.: A nevet, címet...

Minden szülő rémálma, amikor a dackorszak elérkezik. A legtöbben kétségbe esnek, és nem tudják hogyan kezeljék, amikor szemük fénye üvölt, rúg, vagy éppen a földhöz vágja magát. Miért történik ez gyerkőcünkkel, és hogyan tudjuk...

Bár már egy ideje külön élnek, papíron mindeddig egy pár volt Liptai Claudia és Gesztesi Károly. Bár mindketten megnyíltak már csatornájuk, a TV2 kamerái előtt, nem lehetett tudni, hol tart a válóperük. Egészen a mai napig, amikor is a bíróság...