
MUSI BANYUASIN Úgy pöfékel járgányán a 2 éves Ardi Rizal Indonéziában, mint egy felnőtt. Az interneten keringő felvételt nem tudni ki és milyen célból tette fel a világhálóra,...
Folyamatosan érkeznek a bejelentések a Miskolci Tűzoltóság ügyeletére délután négy óra óta, amikor villámcsapásokkal és jéggel kísért felhőszakadás csapott le a borsodi megyeszékhely térségére.
A bejelentések alapján...
*/A Darwin-díjat - sok más hasonlóval együtt - igen pihent agyú és humorban sem szűkölködő személyek hozták létre az emberi hülyeség díjazására./*
*1. díj: *
Nevezett - minden bizonnyal rablás céljával - a kaliforniai Long Beach-ben egy...

Mikóczy Zoltán, az ötéves telivér tulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak elmondta, hogy három június 6-ai viadalra is nevezték a lovat, de ezek közül azért a szlovákiainak a legnagyobb a valószínűsége, mert ott lesz a...
A TV2 Mokka című műsorában felhívták Zalatnay lányát, hogy megtudják, jobban van-e az asszony. Mint ismert, az énekesnő fél arca nemrég bénult le egy fülgyulladás miatt - emlékeztet a Velvet.
Az lány megerősítette, hogy egy újságcikk miatt borult ki a mama, a...
Palik László 30 kilogrammot fogyott egy év alatt. Szakmai körökben azt suttogják, hogy a sportújságíró-autóversenyzőt rejtélyes betegség támadta meg, ő azonban csak mosolyog ezen a feltételezésen."Jobban érzem magamat, mint valaha, a testsúlycsökkenésem...

1.Szerezz be egy kedvencet! Egy kisállat a vizsgálatok szerint csökkenti a betegségek esélyét, elűzi a depressziót, sőt, még a magas vérnyomást is képes alacsonyabbra állítani. Egy amerikai kísérletben...

Nemrég egyedülálló televíziós sorozat indult az amerikai csatornákon, melyben népszerű sztárok reméltek segítséget. Közös volt a céljuk: jelentős túlsúlytól szerettek volna megszabadulni. A...

A koriandert több mint 3000 éve használjuk fűszerként. Már az egyiptomi sírokban is találtak koriander magokat, a Biblia is megemlíti, és az Ebers-féle papirusz tekercseken is írnak róla.
Hazánkban bolhafűnek, cigánypetrezselyemnek, koldusborsnak, büdöskapornak és...
Szétszórt szimptómák mögött, mint amilyenek a szívdobogás, a szédülés, a hasfájás, a fáradtság és a rejtélyes fájdalmak, beteges félelmek állhatnak. Ezt fedezték fel a kutatók, és ez elsősorban az ötvenedik életévüket...