Sűrű évet tudhat a háta mögött Szabó Zsófi. Nem is tagadja: ő bizony két végén égette a gyertyát. Ez azonban megbosszulta önmagát. Ugyani s a TV2 Nagy vagy című műsorának forgatása alatt kificamodott a bokája, aminek következménye képen a kényszerpihenőre...

1985 óta nem volt olyan erős földmozgás Magyarországon, mint szombaton este.
Bár a 4,7-es erősség a Richter-skálán azt jelenti, hogy a rengés érezhető, morajlás is hallatszik, de csekély károk fordulhatnak elő, érthető módon mégis több helyen pánik kísérte...
Nyáron hagyta el felesége, azóta egyedül neveli gyerekét, s közben rengeteg tennivaló veszélyezteti a Barátok közt színészének egészségét – derül ki a Blikk cikkéből Németh Kristófról. A gyereknevelés és a háztartás...
Fodor Zsókát nagyon becsapták a Kész átverés show-ban. A Barátok közt egykori Magdi anyusa gyanútlanul töltötte együtt a napot hegedűművész barátjával, Mága Zoltánnal, aki a találkozóra egy egymilliárd forint értékű Stradivari-hegedűvel...
Lázárka akkor is rendes családban nőhet fel, ha minden összedől körülötte – olvasható a Blikkben. Anyukája, B. Andrea ugyanis nagy bajba, akár börtönbe is kerülhet, ha Kovács Lázár úgy dönt, beperli a volt szeretőt rágalmazás miatt. Andrea ugyanis azt hazudta...
Egy házaspár legkisebb gyermeke véletlenül meglátja, amint az apja a cselédlánnyal hancúrozik. Odaszalad az anyjához és elmondja, mit látott. Az anyja lenyeli a mérgét, és azt mondja, ne beszéljen róla senkinek, amíg ő nem szól. Pár nap múlva, a...
Barátnője hívta fel a figyelmét a gyerekeivel és édesanyjával nyaraló Rába Tímeának, hogy nézzen fel az égre, mert valami különös dolgot látni. "A szállodasor és az apartmansor között egy park húzódott, afölött láttam...

Nemrég jelent meg az albumod. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy édesapádat akarod utánozni, és ebből meggazdagodni.
Én nem őt majmolom, talán egyetlen dologban csak! A szerelemről énekelt, és én is. Küzdök azért, hogy kilépjek az árnyékából. Amikor...
Volt aki kinevette, de volt, aki meg sem ismerte Miss World Hungary 2009-et, azaz Serdült Orsit, miután a szépségkirálynő nemrég szőkéről barnára váltotta a hajszínét. Hosszú évekig szőkeként létezett, azonban a napokban megvált a különös ismertető jegyéről,...
Az Atlanti-óceánba szeretnék szórni B. Emese (†37) hamvait a hozzátartozók. A magyar asszonyt a spanyol csendőrség gyanúja szerint a férje, L. Péter (38) gyilkolta meg. Emese édesanyja nem temetkezhet a gyászba; Tenerifére kell utaznia.
– 40 ezer forint nyugdíjam van, és...