Létezett volna olyan lehetőség, amely a semmiségi törvény helyett megfelelő megoldás lett volna, ilyen például az amnesztia – mondta Kádár András Kristóf. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint így nem csorbult volna például a bírók, és...
Feloszlik a Faithless, de mostani európai turnéját még végigcsinálja - jelentette be Maxi Jazz, a brit elektronikus csapat rappere honlapján. Az 1999 óta Magyarországon is gyakran megforduló együttes hétfőn utoljára játszik a Papp László Budapest Sportarénában.
...
A múlt hét végéig több tucatnyian haltak meg a járvánnyal összefüggő megbetegedés következtében ebben az influenzaszezonban Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken.
A...
Nézzük először dióhéjban, hogy mi is történt Fukushimában. A Japánt megrázó óriási földrengés hatására az ország erőművei automatikusan leálltak. Egy atomerőmű esetében azonban ezt nem azt jelenti, hogy „lekapcsolták a lámpát és...
A japánok mindenféle módon próbálják megakadályozni a radioaktív sugárzás légtérbe kerülését – közölte hírTV-vel Bohár Ernő. A tokiói magyar nagykövet elmondta azt is: arra kérték a magyar állampolgárokat, hogy akiknek van...
A kormányfő nem hagyja, hogy diktáljanak nekünk.
Megütközve hallgatták Brüsszelben Orbán Viktor március 15-ei ünnepi beszédét - véli Kovács László. Az MSZP alelnöke hozzátette: a miniszterelnök kijelentésének híre, - vagyis, hogy nem hagyjuk, hogy...
Tokióban nincs pánik, a legendás japán szellem nyilvánul meg a tragédia utáni napokban: voltak, akik már a földrengés utáni napon dolgoztak tovább, a helyreállítások gyorsan megkezdődtek és az emberek türelmesen állnak az üzletek előtti hosszú sorokban,...
Miközben a szigetországban folyamatosan próbálják hűteni a felrobbant fukusimai atomerőmű reaktorait, az Európai Parlamentben egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emlékére, a magyar Országgyűlés pedig rendkívüli bizottsági ülést hívott...
Ma még nem lehet megmondani, hogy a Japánból érkező nukleáris felhő idekerül-e, vagy nem. Közben történelmének harmadik legnagyobb esést szenvedte el a tokiói tőzsde indexe.
Kedden sem érzékeltek magasabb sugárzást itthon a műszerek, szakemberek szerint ez annak köszönhető,...
Minimum tízezer, de inkább 12 ezer ember gyűlt össze az Erzsébet híd lábánál az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű civil rendezvényen.
Ezúttal tényleg nemcsak „jópofaság” a maradjunk távol a korláttól, mert...